Most már veterán jammelőnek és majdhogynem gamejam függőnek tekintem magam. Rájöttem, hogy imádom ezeket az egy hétvégés eseményeket, mert mindig ki tudok próbálni valami újat, és mindig emlékeztet arra, hogy mennyire szeretek fejleszteni (amolyan kéz-bepiszkolós módon). 

Múlt hétvégén pedig a Gameloft szervezett egy céges jamet, ami mindig nagyon jó móka, és mivel már majdnem egy éve dolgozom a Gameloftnál producerként, így nyilván ott volt a helyem :)

Évente 2-3 szokott lenni, az elsőből sajnos csapat híján kimaradtam. Merthogy ezek nem a megszokott jamek, itt komoly előkészítési fázis előzi meg a fejlesztést (általában, bár amióta itt vagyok, folyamatosan alakítjuk a dolgokat aszerint, hogy mit szeretnének a résztvevők). 

A folyamat során először csapatokat kell alkotni (általában 3 ember egy csapat, de 1-4 között okés a dolog), aztán szavazunk a témáról. Mindenki adhat három pontot, amit el lehet osztani 3 lehetséges téma között. Ez szerintem szuper ötlet, mert így a legtöbb csapat olyan témán tud dolgozni, ami amúgy legalább valamennyire érdekli, és van rá ötlete / tudása. Ezután kihirdetik a nyertes témát, majd minden csapat belekezdhet a munkába. Persze mint mindig, kaptunk fánkot és teljes ellátást :D 

Miután vége a fejlesztésnek, minden projektet kiküldenek egy másik stúdiónak (mindig másiknak), akik döntőbíraként különböző szempontok alapján pontozzák a játékokat. Az első három csapat kap egy kupát, és tárgyi ajándékokat (most éppen vouchert). Szóval van tétje a dolognak :) 

Ami most az én szempomtomból más volt, hogy én két személyes csapatban toltam. Ez nyilván kihívás volt, mert egyikünk sem igazán pro kódban, vagy grafikában, de mókásnak ígérkezett a dolog. És amúgy az is volt :) Ahhoz képest, hogy egy producer és egy monetizációs menedzser állt össze, egész jó kis játékot rittyentettünk, és azóta is büszke vagyok magunkra, de mindenki másra is, aki eljött és beleadott mindent.  

A téma a következő volt: "It's too cold outside". Mi nem igazán ezt szerettük volna, de rövid beszélgetés után megegyeztünk a játékmenetben: Újév van, és a játékos el akar menni partyzni. De persze épp nagyon hideg van odakint, éppen ezért nem igazán akar az utcán időt tölteni. Szóval a játékosnak minél több partyba kell eljutnia, anélkül, hogy a partik között halálra fagyna, vagy túl részeggé válna, esetleg elfogyna a pénze. Minden bulinak ára van: ezekből valamennyit fel kell áldozni. Innentől azonban csak a játékoson múlik, hogy hogyan oldja meg a helyzetet: iszik, beszél, esetleg táncolni kezd. Próbálkoztunk minél sokoldalúbb helyzeteket kitalálni egy-egy party szituációhoz, és közben mi is tök jól szórakoztunk, mert elég sok agymenés került bele a játékba :D Ráadásul gyakoroltam a vektor artot, és a Unity UI kicsit magasabb szintű használatát. 

A többi csapat is nagyon kreatív volt, volt aki egy egész survival game-et hozott össze harccal és resource managementtel. Azért bírom ezeket a céges jameket, mert itt lehet igazán látni, hogy egy profi csapat mennyire vadállat dolgokat tud összehozni mindössze 48 óra alatt (na, ezek nem mi voltunk :P). 

Akinek kedve támadt jammelni, ne feledjétek, hogy december 1-3 kerül megrendezésre a Ludum Dare! Gyertek el, legyünk minél többen :) 

Ha további játékfejlesztős hírekre vágytok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

Jópár hónapja voltam a StoryCode meetupján, ahol a játékok narratív felépítéséről beszélgettünk, illetve a már lerágott narratológia-ludológia vita is szóba került. 

Ami azonban megragadt a fejemben, és még sosem írtam róla, az a VR design volt. Előkerült ugyanis az, hogy miben más VR-re fejleszteni, hogyan befolyásolja a technológia a tervezést, illetve a narratíva átadását. Miben más virtuális valóságban elérni azt, hogy a játékos arra nézzen, amerre mi szeretnénk? 

Ez valóban egy nehéz, de érdekes dolog. Én ugye úgy csöppentem a VR fejlesztésbe, hogy előtte nem sokat tudtam róla. Rengeteget olvastam, hallgattam és tanultam a témáról, és lehet, hogy már lerágott csont, de vannak azok az alapszabályok, amiket nem árt betartani. 

Nyilván sokaknak már egyáltalán nem újdonság ez a lista, de azoknak, akik még nem csináltak ilyet, hasznos lehet, úgyhogy összeszedtem nektek a legfontosabbakat! 

1. Nem mozoghat a játékos úgy, mint egy sima FPS esetében

Ekkor ugyanis az agy nem tudja eldönteni, hogy mit csináljon: a testünk egy helyben marad, az élmény mégis az, hogy mozgunk. Ettől könnyen rosszul lehetünk - és a legtöbb ember viszonylag hamar le is dobja a headset-et. Ezért terjedt el annyira a teleportálós módszer, ahol egy másodperc törtrésze alatt ott termünk valahol, ahelyett, hogy lassan és folyamatosan mozognánk. Megoldást jelenthet az is, hogy egy "járműbe" tesszük bele a játékos karaktert, ekkor az autóban / repülőben ülés érzése miatt elviselhetőbb a dolog. 

Referenciaként ajánlom összehasonlítani a Here They Lie és a Budget Cuts mozgásérzését. 

2. A dolgok térben vannak

Ez elsőre mókásan hangzik, de hamar rájövünk, hogy VR-ben tényleg térben van minden. Nem elég, hogyha egy oldalról / szögből tervezünk meg valamit, a játékos konkrétan körbe tud járni mindent, és nagyon közelről meg tud vizsgálni tárgyakat. Éppen ezért törekedni kell arra, hogy a környezet minden oldalról hihető legyen. Ez nem csak a grafikusoknak kihívás, hanem másfajta gondolkodást követel meg a level design és a környezet megtervezésekor is. 

3. A dolgokon át lehet menni (?)

HTC Vive esetében ügyelni kell arra, hogy nem tudunk collidert tenni egyes objectekre, amin a felhasználó majd jól megakad, hiszen a játékosnak szabad mozgástere van egy 2x2 méteres térben. Így minden, ami ezen a területen belül esik, átjárható lesz a játékos számára. Ez általában nem gátol semmit, de gondolni kell rá, mert tud nagyon vicces következményekkel járni. 

4. A játékos mozog

Ez is viszonylag evidens, és a fenti szabályokban is előjön, de ettől még ki kell hangsúlyozni a tervezési folyamat miatt. Tök jó új dolgokat ki lehet találni a játékos mozgatásával, különböző gesztusok használatával, de arra is fel kell készülnünk, hogy egy átlag felhasználó kifárad 3-5 perc után. Csak óvatosan a guggolással és hadonászással :D 

5. A játékos össze-vissza nézelődik

Sosem tudhatjuk, hogy éppen mi van a szeme előtt, és ez borzalmasan nagy különbség a monitorhoz képest, ahol biztosak lehetünk benne, hogy mindenki azt látja, amit éppen mutatunk neki. Úgyhogy, ha azt szeretnénk, hogy a felhasználó egy adott pontra nézzen, akkor nagyon egyértelműen ki kell fejeznünk, amihez általában nem elég pusztán vizuális jelzéseket adni - hiszen lehet, hogy pont teljesen ellenkező irányban nézelődik. Általában hanghatásokat szoktunk ilyenkor alkalmazni, mert zsigerileg benne van az emberben, hogy a hirtelen hangok irányába forduljon. Innentől már indíthatjuk a jelzőtüzeket, és használhatunk vizuális ingereket. 

Szerintem nagyjából ezek lennének az alapok, de ha valamit kihagytam volna, nyugodtan írjatok! :) 

Ha tetszett az összefoglaló, nézd meg a többi hasonló cikket is, illetve kukkantsd meg a Facebook oldalamat, ahol további érdekes posztok várnak! 

Január utolsó hétvégéjén volt az idei Global Game Jam, az év legnagyobb és leghíresebb game jam eseménye. 

Mint minden game jam-en, most is egy hétvége alatt kellett összeraknunk egy játékot. A Global Game Jam esetében ez 48 órás időtartamot takar - ami kevesebb, mint a Ludum Dare 72 órás időkerete. 

Pont ezért voltunk úgy most idén a csapatommal, hogy valami nagyon egyszerű dolgot csinálunk, amivel biztosan elkészülünk - végül egy endless runnert csináltunk, ami különösen mókás, mert tavaly is ebben a múfajban alkottunk. Idén azért jobban sikerült :) 

A téma a Transmission volt, amit sok oldalról meg lehetett fogni. Nem volt túl sok csapat, bár voltak akik jó nagy létszámmal alkottak - úgyhogy idén inkább a nagyobb csapatok voltak jellemzőek. Mi csak ketten voltunk - én raktam össze a játékot Constructban, Póni pedig rajzolt és hangokat keresett. Így álltunk össze, és egyáltalán nem bántam. 

Idén kifejezetten azt szerettem volna, hogy az egész jam egy örömzenélés legyen: semmi megalkuvás, semmi görcsölés. Pont emiatt kicsit el is engedtem a témát, és hagytam, hogy olyan játékot csináljunk, amihez éppen kedvünk van. A játékunk amúgy két kis tévéről szól, akik versenyt futnak egymással. A játékosoknak van egy "ulti' lehetőségük, amivel helyet cserélnek egymással, ez szolgálta a témát és a legfontosabb mechanikát a játékban. 

Sokat gondolkoztunk azon, hogy kompetitív vagy kooperatív játékot szeretnénk inkább csinálni, végül a verseny mellett döntöttünk - mert nagyon funnak bizonyult az ulti a játékban: egyszer tudunk minden három másodpercben helyet cserélni a másikkal, és ezzel bizony jól meg tudjuk szívatni őt (de mint kiderült, magunkat is). 

Borzasztóan elégedett voltam a végeredménnyel, úgyhogy még az is lehet, hogy további terveink lesznek vele ;) Addig is be kell érnetek azzal, hogy kipróbáljátok itt. 

Ha pedig a csodás csapatképünkre vagytok kíváncsiak... hát tessék: 

Igen, itt már az utolsókat rúgjuk... :P 

Szóval idén is remekül sikerült a jam, sok új arccal találkoztam, és most még a szokásosnál is jobban éreztem magam. Ritkán sikerül teljes flow-ban csaptnom egy jamen, de ez most az az alkalom volt, és egyáltalán nem sajnáltam a hétvégémet erre áldozni (annak ellenére, hogy mostanában az új munkahely, és egyéb teendők miatt nem sok időm és energiám marad).

Örültem neki, hogy alkottunk valamit, amivel még egy 11 éves kissrác is szívesen játszik, és külön öröm volt látni, hogy még bugos állapotában is mennyire élvezetes volt sokaknak. Ez igazán nagy szó egy jam projekttől, és remélem hogy tartani fogjuk ezt a tendenciát a későbbiekben is. But no pressure ;)

Úgyhogy ha kedvet kaptatok, gyertek ti is jammelni, de ha csak egy könnyed olvasmányra vágynátok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

Anna jelenleg concept artist-ként dolgozik egy játékfejlesztő cégnél. Már jópár éve van a szakmában, és lelkesen készít saját projekteket is. Minden érdekli, nem csak a grafika területei, és most mesél is nekünk karrierje alakulásáról. 

Mondtam már, mennyire imádom az Extra Credits sorozatot? 

A gonoszság témája is azért került elő, mert lusta voltam felkelni a kanapéról és végignéztem legalább 20 részt egymás után. Az egyik pedig (igazság szerint több is) arról szólt, hogy milyen gonoszok vannak a játékokban, hogyan érdemes használni őket és mire kell figyelni miközben kitalálunk egyet.

Játékok esetében a karakterek használata kicsit más, mint a többi médiumnál. Az alapja ugyan az – célt biztosít a karakternek, motivációt a játékosnak, és alap narratívát a játéknak. Ezen kívül még mechanikájában is működnie kell, mert hát mégis csak játékot csinálunk.

Az Extra Credits (EC) kétfajta antagonistát különít el, az egyik mechanikai célokat szolgál, a másik sokkal inkább a narratívát erősíti.

Jó példa a mechanikai gonoszra a Pacman szellemecskéje, vagy akár Diablo (vagy bármelyik Bloodborn boss), a narratívra pedig ott van mindenki kedvence, Arthas. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a mechanikai ellenség akadályként és kihívásként jelenik meg a játékban, tehát gameplay célokat szolgál: motiválja a játékost a játékban megtalálható akciók használatára (ugrás, sprint, kitérés stb.) 

Ezzel szemben a narratív gonosz inkább megágyaz a történetnek és vezeti azt. Sokszor ő is különböző akadályokat gurít elénk, de ezek mindegyike alá van támasztva a narratívában, és a gonosz személyiségéből és céljaiból következik. 

Hogyan lehet izgalmas egy mechanikai célokat szolgáló szupergonosz? 

Igazából ennek a típusnak nem kell nagyon komplexnek lennie. A cél az, hogy a játék végén jó érzés legyen szembeszállni velük, és a megfelelő mértékű klihívást jelentsék a játékos számára. Ehhez hozzátartozik, hogy nagyon jó érzés legyőzni őket. A játékosnak azt kell éreznie, hogy csak a kiválasztottak tudják legyőzni, akik rendelkeznek elengendő tudással a játékkal kapcsolatban. És persze az sem utolsó, hogy az egész játék alatt azt várjuk, hogy végre szembeszállhassunk velük, mert ők erősebbek és hatalmasabbak minden másnál, amivel eddig találkoztunk. Azért, hogy igazán hangsúlyozzuk gonoszságukat, akár karikatúra-szerűek is lehetnek. Nem számít, hogyha minden földi gonosz megtestesítői, sőt! Nyugodtan használhatunk túlzásokat, hogy hangsúlyozzuk hatalmukat. 

Mindez kicsit másképp van a narratív gonosztevők esetében. 

Mire figyeljünk narratív szupergonoszok esetében?

Ők szolgáltatják a konfliktust és a drámát a történetben. Nem csak azért léteznek, hogy gonosz seregeiket ellenünk küldjék, hanem színt visznek a világba, és személyiségük, motivációjuk van. Pontosan ez az, amiért nem elég annyival elintézni őket, hogy hát... gonosznak születtek, és kész. Míg ez bőven elég lehet egy mechanikus gonosz esetében (ahol a technika a lényeg, amivel legyőzzük), addig ez egyáltalán nem elegendő egy narratív gonosznál. 

Ezért az első és legfontosabb feladat, hogy tisztázzuk: mi hajtja ezt a fajta gonoszt, és mit akar elérni a döntéseivel. Ha ez megvan, minden alkalommal, amikor a hős találkozik vele, a tetteinek ezt a célt kell szolgálni. 

Ahhoz pedig, hogy a játékos értse ezt a motivációt, meg kell neki mutatni. Nem elég kinyilatkoztatni, hanem a karakter tettein keresztül kell látszódnia. Meg kell mutatnunk azt is, hogy nekik is vannak céljaik, és valószínűleg a tetteik a számukra nem gonosz dolgok, hanem csak a legkönnyebb út ahhoz, hogy elérjék amit igazán akarnak. Ezért a saját nézőpontjukat hangoztathatják is, így könnyebb megérteni, mit miért csinálnak (ennek persze organikusan kell történnie, nem egy 15 perces monológ keretében).

Ha sikerül jól kommunikálni a gonosz nézőpontját, az szimpátiát vált ki a játékosból, hiszen megérti miért viselkedik úgy, ahogy. Érti a céljait, annak ellenére, hogy az eszközeivel lehet nem ért egyet, és ez emberré teszi a narratív ellenfeleket. Sokszor a jó narratív gonosz azt jelenti, hogy a játékosnak morális döntést kell hoznia velük kapcsolatban. 

Ami számomra tanulságból ezekből az EC epizódokból, az annyi, hogy nem mindig egyértelmű, milyen gonoszt kell használnunk a játékunk során. Érdemes átgondolni, mire szeretnénk fektetni a hangsúlyt, mert még egy narratív játék esetében sem egyértelmű, hogy egy narratív főgonoszra van szükségünk. Lehet, hogy inkább egy másik protagonistára, akivel versenyeznünk kell, vagy inkább arra, hogy a játékosra bízzuk a döntést: ki cselekszik helyesen. 

Ti mit gondoltok erről a témáról? Volt olyan villain, aki nektek különösen bejött egy játékban? 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi játékfejlesztésről szóló írásomat is, és kövess Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :) 

Mostanában sokat törtem a fejem azon, hogy milyen egy jó főszereplő. Legyen ügyes és agilis? Legyen férfi vagy nő? Legyen olyan, mint egy átlagos ember, vagy legyen inkább hőstípus?

Azért érdekes kérdés ez szerintem, mert a játékkészítők nagyon vékony jégen táncolnak, mikor a legújabb tucat shooterhőst teremtik meg. Értem persze a dilemmát, hiszen egyrészt hihetőnek kell lennie, végtére is a játék során halomra fog lőni mindenkit, tehát vérbeli harcosnak kell lennie. Másrészt viszont szörnyen nagy klisé már a hatvanadik macsó Rambo a lövöldözős játékokban. Mit lehet tenni? 

Az újítás egyrészről a női karakterekkel jött / jövöget be. Szerintem mint igény is felmerülhetett, mert a piacon nem csak újítás gyanánt, hanem az egyre több női játékos miatt is fontos, hogy ne csak férfi hősök legyenek. De vajon mi alapján döntik el, hogy egy bizonyos játékba milyen főszereplők kerüljenek? 

Azzal együtt, hogy egyre több női főszereplővel találkozhatunk, még mindig nagy a férfi protagonisták túlsúlya - nyilván a rengeteg erőszakos karakter miatt. Azt gondolom, hogy nem ez a fő probléma - mármint a játékbeli karakterek neme, hanem inkább az, ahogyan megmintázzák a férfi és női karaktereket a játékokban. 

Míg léteznek kifejezetten nőket és férfiakat megcélzó játékok, azért többségében azt lehet tapasztalni, hogy az alapvetően férfiasnak gondolt játékokkal is sok nő foglalja el magát - ahogy gondolom ez fordítva is igaz. Ezért szerintem jó lenne odafigyelni arra, hogy pl. egyes karakterek mennyire sematikusak, legyenek akár nők, akár férfiak (pl. overly manly man vs. fantasy boobs). 

Bonyolítja a helyzetet, hogy a játékok közül a legkeresettebb műfaj az akció (összes játék 28%) és shooter (27%). Azt gondolom, hogy ebben a műfajban nehéz kerek karaktereket csinálni, hiszen eleve nem hihető, hogy valaki halomra tud ölni többszáz embert mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Vagy ha igen, akkor azzal nem annyira szeretnék azonosulni - és kész is a dilemma. Hogyan csináljunk szimpatikus főszereplőket, akikkel együtt éreznek a játékosok, és hogyan hitessük el mindenkivel, hogy szétlőni párszáz embert amúgy nem is annyira gáz, nem kell miatta rosszul éreznie magát senkinek, hiszen ez csak egy lövöldözős játék. Úgyhogy nagyon nehéz dolga van az íróknak és a designereknek, mert el kell adniuk egy karaktert, aki nyíltan pszichopata. Ilyenkor sokszor egyszerűsítik, sablonosítják a jellemét a szereplőnek, esetleg viccet csinálnak a dologból, mint a FarCry esetében. Nagyon ritka és kivételes esetben pedig megszületik Joel és Ellie, a Last of Us sztárjai. 

Nekem speciel semmi bajom azzal, hogyha csak férfi / csak női karakterek vannak egy játékban, egészen addig, amíg nincs annyira leegyszerűsítve az egész karakter, hogy szinte már önmaga karikatúrájává válik. Ez főleg narratív játékokban borzasztóan feltűnő, de azért a lövöldözős title-k többségében is tetten érhető, amikor kétfajta karakter látunk, a férfias férfit és az elférfiasított nőt (pl. korai Lara Croft, vagy Chloe az Uncharted szériából). De szerencsére egyre több olyan játékkal találkoztam, ami szuperül megoldotta ezt a kérdést és árnyalt, egész karaktereket adott. Ezen felbuzdulva elkezdtem őket kielemezni: mi az, amitől működik a dolog? 

Az egyik legjobb játék a témában szerintem a Firewatch. Itt ugyanis egy percig nem éreztem, annak ellenére hogy végig Henry-vel van a játékos, hogy ne tudnék vele azonosulni. Végig Henry voltam, de közben végig hallottam Delilah-t.  És játékosként az ő érzéseit, gondolatait is tökéletesen átéreztem. Egyszerűen azért, mert nem az volt a fontos egyikük esetében sem, hogy férfiak vagy nők (persze ez is része volt a személyiségüknek), hanem kerek egész karakterek voltak, hibákkal, erényekkel, tele sokszor egymásnak is ellentmondó vágyakkal és félelmekkel.

De ez tökéletesen igaz a már említett Joel - Ellie duóra is. Úgyhogy arra jutottam, hogy a lényeg igazából az, hogy próbáljunk emberi lényeket teremteni, akiknek vannak vágyaik, félelmeik és céljaik. Szerintem jó úton haladunk :) 

Nektek ki a kedvenc játékkaraktereket és miért? Szerintetek számít egy játékban, hogy mennyire van kidolgozva egy főszereplő jelleme? 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi játékfejlesztésről szóló írásomat is, és kövess Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :) 

Az új kütyü mindig csodálatos hír, úgyhogy most is kitörő örömmel fogadtuk a Seagate-től kapott Backup Plus külső, hordozható tárhelyet. 

Bejjával neki is látunk hamarosan a nyúzásának, addig is itt egy videó a kicsomagolásról: 

Ha tetszett a videó, nézd meg a többi hasonló cikket is, illetve kukkantsd meg Facebook oldalamat, ahol további érdekes posztok várnak!