Mindent játékokról és fejlesztésről

Developer Pixie

Developer Pixie


Zavar a (virtuális) valóságban

2017. december 29. - Developer Pixie

 

Legalábbis a definíciók terén. 

Tovább

Beszámoló: 3. VR / AR meetup

Az idei első meetup szerencsére pont egy VR / AR meetup volt, ami több okból is különlegesre sikerült. 

 

highres_457274003.jpeg

 

Először is azért, mert előadások helyett most minden fejlesztő elhozhatta a saját munkáját. Ez mondjuk egyébként is opció minden meetup-on, de nem ez szokott lenni a fő attrakció. Most azonban a tesztelés volt a fókuszban: mindenkinek csak annyi volt a feladata, hogy elhozza az éppen aktuális projektjét.Pár játékról egy kicsiny bemutató is elhangzott, de ezzel le is zárult a hivatalos program, utána indulhatott a játék! 

A másik különlegessége az volt az eseménynek, hogy most először nyitotta ki kapuit az Ingame Esport Lounge a nagyközönségnek. 

Így az új évet már rögtön csupa újdonsággal kezdtük, persze azért a résztvevők között akadtak régi jó barátok is :) 

 

50750489_kgcqhthveqnjkl2b-sf-8jetnil5h-z0aizgajzf8ro.jpg

 

Szerencsére rengeteg projektet hoztak a fejlesztők, és mivel felszerelésben az Ingame esetén nem volt hiány, ki is tudtuk mindegyiket próbálni. Voltak kész, illetve még jócskán fejlesztés alatt álló játékok is, így igen értékes visszajelzések is születtek.

Természetesen a Nemesys Games is hozott projekteket: tesztelhető volt a Robot Maker és a TecTacTD is. Még egyik sincs készen, ezért nagyon figyeltük, hogy ki hogy játszik a játékokkal. Fejlesztőként nincs is annál értékesebb, mint hogy figyeljük, hogyan játszik egy olyan ember, aki még sosem találkozott a játékkal. 

Én is ki akartam vinni a projektet, amin éppen dolgozok, de a meetup napján sajnos sokat rosszalkodott, így nem volt rá lehetőségem. Semmi baj, majd legközelebb! Illetve remélem sokan leszünk majd a Global Game Jam-en, ami idén is a Nemesys irodában kerül megrendezésre - ott ki lehet majd próbálni azt a projektet is. 

 

16114846_1221582301258074_2862233848419781361_n.jpg

TecTacTD: Tower Defense játék cuki szörnyecskékkel (Gear VR)

 

Mivel rendhagyó alkalom volt, nem is hallgattunk előadást. Az egész találkozó emiatt kötetlenebbre sikerült: egyből mindenki beszélgetni és tesztelni kezdett. Hihetetlen jó volt látni a sok projektet, és a rengeteg lelkes tesztelőt. 

Az Ingame pedig remek helyszínnek bizonyult: nem csak a VR felszerelést használhattuk a teszteléshez, de különleges italkínálatukkal (és a limonádéval!) egyből belopták magukat a szívembe. 

Az alkalom azoknak is nagyon tanulságos volt, akik érdeklődnek a VR fejlesztés iránt, de még nem vetették bele magukat a sűrűjébe. Ugyanis nem csak projekteket lehetett kipróbálni, hanem lehetett beszélgetni a készítőkkel a fejlesztés alatt felmerülő nehézségekről, tippekről és trükkökről. Jó volt, hogy nem csak a megszokott arcok bukkantak fel, hanem szép számmal voltak újak is a tömegben. 

 

15078884_173901469740433_7540813603265342657_n.jpg

The Duel: Shooter multiplayer a 80-as évek stílusában(Gear VR)

 

Öröm látni, hogy minden meetup-on kicsit többen vagyunk, és továbbra is csak buzdítani tudok minden érdeklődőt: gyertek, teszteljetek, hozzátok a játékotokat! :) 

Találkozzunk legközelebb is! 

 

Ha tetszett az írás, olvasd el a többi beszámolót is, és kövesd be a Facebook oldalam, hogy ne maradj le semmiről! :) 

 

 

Beszámoló: II. VR / AR meetup

November 17-én csütörtökön került megrendezésre a második budapesti VR / AR meetup a Palack Borbárban. Természetesen ott voltam, hiszen nem hagyhatok ki egy VR-rel kapcsolatos dolgot sem :) 

 

600_456159599.jpeg

 

A mostani alkalom a HoloLens-ről szólt. Ez egy viszonlag új kütyü, amit a Microsoft fejleszt, és jelenleg már lehet kapni a developer edition-t (bár 3000 dollárt kérnek érte). A HoloLens-ről is fogok majd írni egy bemutatót, ahogy a PSVR-ről is írtam korábban, úgyhogy most inkább csak nagyvonalakban írom le, hogy mi is történt.

 holo_mozgo_pant_png_pagespeed_ce_bih-qrppop.png

 

A második alkalom kevésbé a VR-ról szólt, hiszen a HoloLens egy AR headset. De mi is az az AR? 

Az AR, azaz augmented reality arról szól, hogy a valós környezetünkre vetíthetünk virtuális dolgokat. 

 

0feb7a56-f8c1-45e1-a412-a7edf8141f4e.jpg

 

Ez azért nagyon izgalmas, mert az eszköz feltérképezi a környezetünket, érzékeli a tereptárgyakat, és használja is őket. Emellett a háromdimenziós térben helyezi el a virtuális tárgyakat, amelyek ezáltal körbejárhatók lesznek a valós térben.

De nem beszélek erről többet, inkább mutatok egy videót! 

 

Szóval elég jó dolog lesz ez, rengeteg lehetőséggel az oktatásban, az orvostudományban és a szórakozás területén is. 

A mostani meetup-on pedig abban a szerencsében volt részünk, hogy Velvárt András előadását követhettük figyelemmel a HoloLens-ről, aki a 360World kutatás-fejlesztési vezetője és Microsoft MVP. Hozott is egy bemutató HoloLens-t, aminek segítségével real time videóban mutatta be, hogy mire is jó ez az eszköz. Láthattunk jó néhány alap funkciót, és pár saját fejlesztést is. 

 

15078597_1272053199520100_8358305354547636640_n.jpg

 

Én nagyon örültem neki, hogy rengetegen eljöttek. Sokan voltunk, és a Palack Borbár szuper helynek bizonyult, ami külön öröm volt, hiszen eddig még kerestük a megfelelő helyszínt a meetup-nak. A Palackkal azonban egyből szerelembe estem (nem csak azért mert borbár, habár kétségtelenül ennek is van szerepe a dologban). 

 

15036570_1272053226186764_6614013982102196961_n.jpg

A kiállítóterem, amit a részünkre elkülönítettek, gyönyörű volt, nem is beszélve a hatalmas kétszemélyes tálakról. Nagyon jó hangulatú volt az egész összejövetel, és az előadás után is sokan maradtak a kötetlen beszélgetésre. 

Most ugyan nem volt olyan fejlesztő, aki a saját projektjét elhozta volna megmutatni, de ettől függetlenül ez a lehetőség mindig adott, és szeretnék is bátorítani mindenkit, hogyha van bármilyen projektje, amit esetleg otthon csinál, vagy csapatban, ne habozzon, hozza el, sok jó dolgot tudnak mondani a kollegák. Remek tesztalkalom, ráadásul hozzáértők állnak rendelkezésre.

Lehet, hogy legközelebb már mi is visszük a legújabb játékunkat, úgyhogy érdemes lesz eljönni a következőre ;) 

Ha tetszett a cikk, nézd meg a többi hasonló írásomat is, illetve kukkantsd meg Facebook oldalamat, ahol további érdekes posztok várnak! 

 

Beszámoló: VR AR Meetup Hungary

 

Szeptember 15-én volt először Budapesten VR / AR témában találkozó, amit ráadásul a Nemesys Games szervezett. Mivel már régóta érdekel mind a virtual, mind az augmented reality (és fejlesztek is mindkettőre), gondoltam nincs is jobb alkalom, mint elugrani és megnézni mi történik! 

 

14088438_1260892843920748_2258304602487312625_n.jpg

 

A találkozó a Malom bisztróban került megrendezésre, és meg kell mondjam, jól fel voltak készülve ránk. Vittünk ugyanis asztali gépet, laptopot, Oculus Riftet és sok-sok embert :) De mindez meg sem kottyant, a székek már szépen sorakozva várták érkezésünk. 

A meetup egy előadással kezdődött, aminek során Balogh Péter végigment minden lényeges VR és AR technológián, valamint elmondta, hogy melyik pontosan mit tud, és mire érdemes használni. Ezután volt egy panelbeszélgetés, ami alatt a VR-AR kapcsán felmerülő ötleteket és problémákat beszéltük meg. Eddig tartott a kötött program, ezután már csak a szórakozás volt hátra! 

 img_20160915_194556.jpg

 

Annyit tudni kell minden meetup-ról, hogy a hivatalos, kötött program után mindenki megmutathatja a játékot, amin éppen dolgozik. Így történt most is: a beszélgetés után többen előkapták a Gear VR-t, mi pedig izzítottuk az Oculus Riftet, ugyanis most épp egy VR projekten (is) dolgozunk.

Én ezt egy nagyon jó szokásnak tartom, ugyanis szakmabeliektől lehet feedback-et kérni anélkül, hogy igazából tétje lenne a dolognak. Így ez egy nagyon jó terep volt arra, hogy teszteljük még prototípus fázisban lévő játékunkat, a Hazard Engineert, amiről a linkre kattintva többet is megtudhattok.  

 

img_20160915_183907.jpg

 

A játékok kipróbálása után jött a sörözés, ami a kötetlen beszélgetések ideje. Természetesen leginkább VR-AR témák kerültek szóba, például az, hogyan lehet ezeket az új technológiákat marketing területen felhasználni. 

img_20160915_190726.jpg

 

Sajnos csak 9 óráig volt biztosítva a helyünk, de nem csüggedtünk mert utána még átzakatoltunk a Nemesys irodájába, és ott folytattuk az afterpartyval :) 

süti beállítások módosítása