Mindent játékokról és fejlesztésről

Developer Pixie

Developer Pixie


Nem evilági Gameloft Jam

2019. április 04. - Developer Pixie

Az év első Gameloft game jamén vagyunk túl. Azt kell mondjam, az egyik legjobban sikerült jam volt, amin valaha voltam. Főleg azért volt jó, mert először történt olyan a történelemben, hogy órákkal hamarabb készen voltunk, volt idő polisholásra és tesztelésre is. Nem is tudom, hogy csináltuk...

 

img_0098.jpg

 

És spoiler alert: MEGNYERTÜK! Persze mint mindig, most is szoros volt a verseny, A dobogós három csapat között csak 2-2 pontkülönbség volt. 

A szabályok nagyjából a szokásosak voltak: 

- 48 óránk volt a játékok elkészítésére

- a témát a jam kezdete előtt egy órával tudtuk meg: Not of this world

 

screenshot_4_4.png

 

Egy kis változás volt a menetrendben: most négy fős csapatokat kellett alkotnunk, főleg azért, mert hiány volt programozók terén. Úgyhogy végül is kevesebb csapat volt, mint általában, de ez szerintem egyáltalán nem volt kárára a dolognak. 

Ugyanis így több idő jutott arra, hogy odafigyeljünk a kisebb dolgokra is. És nem ártott a csapatoknak plusz még egy ember, akár hangokról, akár designról, akár grafikáról volt szó. 

 

1553798884443.JPEG

 

A csapatok nagyon jól közelítették meg a témát. Volt alien inváziós, volt gabonakörös-kombájnos-szörnygyilkolós, volt elhagyatott iskolában warlockkal irtós, és bedrogozott nagyis is. Meg persze ott volt a mi szellemként feltámadós és temetőben bóklászós játékunk. 

Zsánerekben sem volt hiány, volt aki side scrollert csinált - classic game jam téma, volt aki a labirintust részesítette előnyben, volt ügyességi játék, meg puzzle game is (mi, hehe). 

screenshot_3_7.png

 

 Ami újdonság volt, hogy mindenki ajánlhatott témát, amiből aztán szavazással döntötték el a résztvevők, hogy végül mi legyen a végleges. Szerintem ez tök jó változás volt, mert így mindenki arra tudott szavazni, amiben a legszívesebben dolgozna. Mondjuk picit meglepett az eredmény, de tény, hogy rengeteg elgondolása lehet a dolognak. Sajnos túl kevés csapat volt ahhoz, hogy teljesen random megoldások szülessenek. 

De mint mindig, most is nagyon családias volt a hangulat, és tényleg csapatépítő jellege volt az egésznek. Végre bele se szakadtunk, úgyhogy készen álltunk arra, hogy a leadás után végigpróbálgassuk a többiek alkotásait, és mindet kipróbáltassuk pár vállalkozókedvű delikvenssel. 

 

1553798884524.JPEG

 

Imádom a Gameloft jameket amúgy, mert ilyenkor látom igazán, hogyha odarakják magukat a profik, akkor mi mindent ki lehet hozni 48 órából. Persze nyilván kell hozzá a versenyszellem, a nyerni akarás, meg a díjak is. De akkor is nagyon tanulságos az egész, és szerintem sokkal jobb játékok kerülnek ki ilyenkor, mint mondjuk egy Global Game Jam alatt. Magamon is érzem, hogy jobban igyekszem. 

 

1553798884349.JPEG

 

Úgyhogy ezzel elkészült a márciusi játékom is a havi egy játék kihívásba. Szerintem messze verni fogja az összes többit, de persze ne igyunk előre a medve bőrére... majd meglássuk :) 

Egyébként, az áprilisi tervem a havi egy játékra pont a Ludum Dare lesz, ugyanis most jött el a tavaszi ideje. Természetesen ott leszek, ha gondoljátok, akkor gyertek ti is! A Nemesys irodában lesz, mint mindig, és biztosan szuper jól fogunk szórakozni. 

Akit érdekel, tudok küldeni gameplay vidit a játékunkról, vagy akár ki is tudjátok próbálni, végig tudjátok tolni. Írjatok itt kommentben, vagy Facebookon! 

 

Ha további játékfejlesztős hírekre vágytok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

 

 

 

 

2017 díjazott játékai

Onnan lehet tudni, hogy közeledik az év vége, hogy kezdenek elszaparodni a 2017 legjobb dolgai listák. 

Amit mondjuk vártam is ezek közül, az a Game Awards volt, aminek keretei között 2017 legkiemelkedőbb játékait díjazzák.

 

3076169-the-game-awards-trophy-weta_1920_0_0.jpg

 

Csakúgy, mint az Oscar díj esetében, itt is különböző kategóriákba lehetett játékokat nevezni, és az öt legesélyesebb cím közül választották a nyerteseket. 

Az esemény legnagyobb nyertese egyértelműen az új Zelda játék volt, a The Legend of Zelda: Breath of the Wild, ami elvitte a legjobb játékért járó díjat, de itt közel sem ér véget a lista. Bezsebelte a legjobb game direction, és a legjobb action-adventure játék díját is, ezzel maga mögé kényszerítve olyan játékokat, mint a Horizon Zero Dawn és a PUBG. 

 

breath-of-the-wild-walkthrough.jpg

 

Ugyanígy három díjat vitt haza a Hellblade: Senua's Sacrifice. Bezsebelte a Games of Impact díját, de ezen kívül megszerezte a legjobb audio design, és a legjobb karakter-alakítás díjait is. 

 

hellblade-senuas-sacrifice-cover-1.jpg

 

Ezzel véget is ért a legek listája, de rögtön a nyomukban jár két díjjal az Overwatch is, ami megkapta a legjobb e-sport játék, és a legjobb ongoing game díjat is (a folyamatos fejlesztés és content áradat miatt). 

 

03_renaud-galand-doomfist-high-color02.jpg

 

Két díjat kapott a Cuphead is: megszerezte a legjobb art direction-ért és a legjobb indie játékért járó elismerést. Azon mondjuk csodálkozom, hogy az egy perc alatt megszerezhető maximum agyvérzések számáért nem kapott semmit...

 

cuphead.jpg

 

 A legjobb RPG játék idén a Persona 5 lett, a legjobban várt játék pedig (meglepetés!) a Last of Us 2

 

Az Injustice elnyerte a legjobb verekedős játék díját, a legjobb akciójáték pedig a Wolfenstein II lett. A legjobb zenéért pedig a Nier: Automata kapott díjat. 

 

AR / VR mezőnyben cseppet sem meglepő, hogy a Resident Evil 7: Biohazard lett a nyertes játék (bár azért a Superhot miatt elmorzsoltam pár könnycseppet). 

 

Úgyhogy jó lett az idei játéktermés, aki kihagyott valamit a fenti listából, érdemes minél hamarabb pótolni. Én még a Hellblade-del adós vagyok, és ki tudja? Lehet megkapom magamtól karácsonyra :D

 

Ha tetszett a válogatás, és szeretnél több játék kontentet, akkor katt ide! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, kövess Facebook-on is!

süti beállítások módosítása