Személyes poszt következik!

Most jó sokáig csendben voltam, mert rengeteg dolog történt velem. 

Az egyik legmeghatározóbb élmény az utóbbi hónapokban a TEDx volt, és őszintén mondom, magam sem hittem, hogy valaha a piros körön fogok állni. De megtörtént, és minden küzdelmes pillanat megérte. 

Már évek óta szerettem volna jelentkezni, de valahogy sosem jött össze. Vagy lekéstem a határidőt, vagy valahogy lecsúszott a radaromról. Azt hiszem, nem véletlen, hogy most kellett meglépnem. 

Mindig is a TEDxYouth jelentkezéssel szemeztem, immáron talán 4 éve. És hát ugye most volt egy elég erős motivációm, mert 30 éves korig lehet jelentkezni, én pedig idén augusztusban töltöm be a harmincat. Úgyhogy nem volt mese, be kellett adnom a jelentkezést. Úgy voltam vele, hogy beleadok mindent, és a legrosszabb, ami történhet, hogy nem jön össze a dolog. De legnagyobb meglepetésemre behívtak, habár várólistás voltam. 

A témám sokáig nekem sem volt tiszta, azt gondoltam, hogy a jól ismert gender, meg szociológia és játékfejlesztés bermuda háromszögében majd megtaláljuk az igazi mondanivalót. De az első személyes beszélgetés alatt rájöttem, hogy most már nem ezzel küzdök. Már egész más dolgok vezetnek, egészen más dolgokat tanulok magamról.  

Mert miért is jelentkeztem? Mit jelent nekem ez az egész? 

Világ életemben introvertált voltam, aztán most mégis itt vagyok, játékfejlesztő producerként. Mikor meséltem a TEDx-ről, minden ismerősöm csak legyintett. Azt mondták, hogy "neked ez úgyis megy, te jó vagy az ilyenekben". Én meg csak pislogtam, mert szerintem nem hogy nem vagyok jó, de szuper rossz vagyok az "ilyenekben". Pont ezért éreztem, hogy meg kell csinálnom, mert félek tőle. Bele kell állnom, át kell élnem, ott kell lennem. 

Úgyhogy végül a témám is ez lett: adott egy introvertált lány, aki halálra rettegi magát attól, hogy mások előtt kell beszélnie, ismeretlen helyen kell lennie, helyt kell állnia. Főleg önmagam előtt. 

Rájöttem, hogy ezzel a problémával nem vagyok egyedül, sokan küzdünk ezzel, és végre mondhatok valamit, kapcsolódhatok másokkal. 

Úgyhogy belevágtam. És nem számítottam rá, hogy ennyi segítséget kapok majd, hogy ennyi támogatást és szeretetet fogok kapni az úton. Az egyik legpozitívabb élmény volt az eddigi életemben, és most nem túlzok. 

Azt tudtam, hogy a beszédemet össze tudom rakni, meg tudom írni (hiszen írónak készültem, na). Azt is tudtam, hogy meg tudom jegyezni, könnyen emlékszem szövegekre. Úgyhogy ettől nem féltem. Viszont emberek előtt elmondani a gondalataimat, érzéseimet, na az már egészen más kérdés. És pont ezt a határt léptem át ezzel a beszéddel. Magamról beszéltem, a saját érzéseimről, másoknak. És csak jó visszajelzést kaptam. 

Rettenetesen féltem, és először nagyon messziről írtam az egészről. Mintha nem is én lennék, hanem valaki más, akinek gondjai vannak, pont olyanok, mint nekem. Aztán valahogy személyes lett az egész, valahogy viccek kerültek bele, és mások reagáltak rá. Eszméletlen élmény volt. 

Persze a főpróbán annyira beparáztam, hogy lerohantam a színpadról. Most így retrospektíven ez is kellett, ez is része volt az élménynek. De akkor, hatalmas kudarc volt. 

Aztán az előadáson másért se imádkoztam, csak azért, hogy ne remegjek, mint a nyárfalevél. 2 percet adtam magamnak az elején, hogy hozzászokjak a közönséghez. Legnagyobb meglepetésemre, 20 másodperc volt, amíg igazán paráztam. Aztán elkezdtem élni, a saját beszédemben. Elkezdtem élvezni azt, hogy végre kiengedhetek egy picit, hogy végre tudok adni valamit másoknak. És annyira receptív volt a közönség, annyi támogatást kaptam a backstage-ből. hogy én magam is képes voltam élvezni, hogy ott vagyok. Valahogy az enyém lett a történetem, úgy igazán. 

Ezúttal is szeretném megköszönni minden szervezőnek, minden csoporttársamnak, és mindenkinek, aki ezen dolgozott, hogy ennyire támogató és szerető közösség alakult ki - nélkületek nem sikerült volna. Mindig szeretettel fogok emlékezni a lépcsőn töltött meditációs gyakorlatokra, és a sok ölelésre, amit kaptam. 

Arról nem is beszélve, hogy egy olyan közösség részévé váltam, amiben reménykedni sem mertem. Remélem fentmarad a kapcsolat, és együtt további szuper dolgok részesei lehetünk. 

Már csak az, hogy támogatjuk egymást, és hiszünk egymásban, szerintem szuper dolog a mai világban. Nekem sokat jelentett, hogy hittetek bennem, és hogy végig ott voltunk egymásnak. Nagyon sokat tanultam minden résztvevőtől, eszméletlen izgalmas előadások voltak, amiket szívesen hallgattam harmincadjára is. Köszönöm még egyszer, mindenkinek. 

Ha további játékfejlesztős hírekre vágytok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

Nagyon ritkán írok személyesebb hangvételű bejegyzést, de ez most az lesz. 

Lépten nyomon szemem elé kerül az, hogy a mai fiatalok lusták, el vannak kényeztetve, nem tudják mit jelent dolgozni, és nem bírják a kritikát. Minden egyes alkalommal, amikor ezt látom, mérhetetlenül felháborodok. 

Mert az idősebbek azt látják, hogy a fiatalok éjt nappallá téve a gép előtt döglenek, és nem végeznek "értelmes munkát" (lefordítva: nem végeznek olyan munkát amit a korosodó korosztály átlátna és megértene). Ezért már le vannak írva. Arra azonban senki sem gondol, hogy manapság már nem az van, hogy valaki kiválaszt egy szakmát, ledolgozza a 40-50 évet aztán nyugdíjba megy. Manapság folyamatosan változik a piac, nagyon nehéz olyan utat találni, amitől nincs hányingere az embernek, és még meg is tud élni belőle.

Emellett folyamatosan tanulni kell, fejlődni, hogy naprakész maradjon a tudás, amit megszereztünk. Nem lehet egy diplomával végignyomni az életet, hogy én 35 éve jól megtanultam programozni, úgyhogy ezentúl akkor nem is kell ezzel foglalkozni. De bizony kell. Méghozzá folyamatosan, mert a technika is fejlődik, és a szoftverek is folyamatosan változnak. Minden egyre hatékonyabb, ezért nekünk is egyre hatékonyabbnak kell lennünk. Senki nem fog ebben segítséget adni, mindenkinek magának kell kitalálni, hogy mi az, ami megváltozott, és mi az, amit meg kell tanulni ahhoz, hogy vonzóbb munkaerő legyen valaki. Nincs egy leírás, hogy Pistikének most inkább erre kellene fókuszálnia, Pannácskának meg időmenedzsmentet kellene tanulnia. 

Nem gondolom, hogy régen minden sokkal könnyebb volt, de azt sem gondolom, hogy most minden könnyebb. Inkább minden teljesen más. Nyilván mi is mások vagyunk, mert a világ is megváltozott. És pont emiatt háborít ennyire fel, amikor olyan emberek törnek pálcát a fiatalok felett, akik egyáltalán nem látják át a fiatalok életét, lehetőségeit. Akik a technológia nagy részét nem is értik, amit a fiatalok már teljes természetességgel használnak. 

Nem egy játékfejlesztő ismerősömtől hallottam például, hogy a szülei, vagy a szagyszülei egyáltalán nem értik, mivel foglalkoznak. Csak azt tudják, hogy "valami játék", tehát egyből hülyeség, és miért nem egy "normális" szakmában dolgozik valami tisztességeset. Ezzel én is találkozom néha, hogy komolytalannak gondolják a munkámat, pláne mivel lány vagyok. Biztos csaki kávét főzök, vagy ilyesmi. 

Én azt mondom nincs is ezzel gond, szívesen és nyugodtan magyarázom bárkinek, hogy miből áll a munkám. Nem várom el, hogy mindenki egyből megértse, csak azt várom el, hogy megpróbálják megérteni. A változó világot, és a fiatalok változó hozzáállását is, ahelyett, hogy rögtön ítélkezésbe kezdenének az emberek. Főleg annak tudatában, hogy a régi, nagy presztízzsel bíró szakmák ma már nem biztos, hogy annyira megbecsültek, mint régen. Sok új szakma felemelkedett, amiről bizony sokan azt sem tudjuk, mi fán terem. De valószínűleg ettől még értékes munkát végeznek ott az emberek. 

A gép előtt döglésről pedig csak annyit, hogy most már minden az interneten zajlik. Ott lehet értékes ismeretségekre szert tenni (pl. bizonyos szakmai csoportokban való részvétellel), ott lehet tanulni (ezernyi ingyenes tutorial és tanulóanyag megtalálható a neten), és rengeteg olyan szoftver van, ami megkönnyíti az emberek munkáját / mindennapi életét. Nincs is ezzel semmi baj, amíg vigyázunk a fizikai egészségünkre, és nem kell addig leszólni valamit, amíg nem tudjuk, miről is van szó valójában. Attól, hogy az új generáció már sokkal többet használja a kütyüket és az internetet, még nem biztos, hogy függők, és lazsálnak. 

Persze ez csak az én véleményem volt, szívesen meghallgatok másokat is, amíg előremutató a kommunikáció. Tudom én is, hogy vannak valóban lusta és pofátlan fiatalok, de felhívnám a figyelmet a hasonló, idősebb emberekre is. Biztos vagyok benne, hogy minden korosztályban vannak jófejek és kevésbé jófejek :) 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi fejlesztésről szóló írást is, és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, ahol mindig friss híreket és információkat olvashatsz a játékfejlesztésről! 

Most januárban nagy volt a pörgés, úgyhogy részletesen (és kisebb-nagyobb késéssel) számolok be az eseményekről.

Egyik hétvégén például részese lehettem az első Skool Meetup-nak, ami több szempontból is első volt: egyrészt most tartották meg először, másrészt pedig nekem irtó sokat jelentett, mert most vettem részt először előadóként egy meetup-on. 

A Skool egy olyan magyar szervezet, melynek célja, hogy növeljék a lányok technológiai affinitását, és ezáltal szélesítsék a nők bevonási és foglalkoztatási spektrumát - úgyhogy abszolút egybevág a profiljuk azzal, amit én szeretnék elérni a játékfejlesztés területén. 

Az egész arról szólt, hogy azoknak a lányoknak, akik már valamiféle technikai képzésben vettek részt, betekintést nyújtsunk azzal kapcsolatban, hogy miről is szólt ez az ipar. Nekem nagy személyes befolyásom volt az egészre, mert segítettem kiválasztani a résztvevőket, és aktívan részt vettem abban is, hogy merrefelé haladjon a beszélgetés. Szerencsére nagyon tehetséges partnereim voltak, Szegedi Péter és Tóth Lambert személyében. 

Péter egyébként a férjem (és itt találjátok az oldalát), és azért szerettem volna, hogy ő is részt vegyen ebben, mert nagyon lelkesen tud beszélni arról amit csinál (mert hogy mi játékfejlesztő család vagyunk), és ráadásul ő most azon kevesek táborát gyarapítja, akik otthon egyedül fejlesztenek, saját erejükből, minden területetet beleértve. Tehát ő rajzol, animál, kódol, és minden egyéb. Baromi nehéz dolog, én már csak tudom! (Helló, hörcsögös játék :D)

A másik beszélgető társunk Tóth Lambert volt, akinek saját szerepjáték világa van, amiben mindent ő talált ki, és több mint tíz éven keresztül nevelgette ezt a projektet. Azóta hibrid szerepjátékká nőtte ki magát, és több pályázaton részt vett, én pedig roppant büszke vagyok Lambertre, hogy ennyire tehetséges, és ilyen kitartóan üldözi az álmait. Azóta aktívan dolgozik a videójáték iparban is, de ez nem töri a lelkesedését a saját projektje terén sem. 

Pont ezért szerettem volna, hogyha a Skool lányok velük találkoznak, mert ők igazán elhivatottak, kitartóak és baromi tehetségesek. Sok mindenről beszéltünk - az programot egyébként Fáy Eszter állította össze, és az eseményt is ő vezényelte.

A lányok betekintést nyerhettek abba, hogyan zajlik egy projekt, milyen lépéseken kell átmennie egy fejlesztői csapatnak. Mik a nehézségek, mire érdemes figyelni, és hogyan érdemes elkezdeni a tanulást, ha valaki erre a pályára szeretne majd lépni a későbbiekben. 

Szerencsére a lányok is nagyon aktívak voltak: mindenkinek volt ötlete azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes koncentrálni a fejlesztés alatt, hogyan lehet optimalizálni a folyamatokat. Sok fiatalt érdekelt az, hogy hogyan lehet játékfejlesztővé válni, milyen iskolát érdemes elvégezni, hogyan lehet kitanulni a szakmát. Ez megerősített engem is abban, hogy van értelme ennek a blognak, mert sokan érdeklődnek az alapok iránt. 

Nekem nagyon nagy erőt adott a sok lelkes, erős lány, akik eljöttek és kíváncsian, proaktívan részt vettek az egészben. Főleg azért, mert mindenki a szabadidejét áldozta erre, hiszen szombaton volt a meetup. Remélem lesz még ilyen alkalom, mert úgy érzem, sok mindenre nem jutott időnk, és bőven lenne még miről beszélni a témában :)

Addig is hajrá csajok, és legyünk minél többen a játékfejlesztésben! Ha bárkinek bármi kérdése van, szívesen válaszolok, keressetek meg :) 

 Ha tetszett a beszámoló, olvasd el a többi témába vágó írást is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

Anna jelenleg concept artist-ként dolgozik egy játékfejlesztő cégnél. Már jópár éve van a szakmában, és lelkesen készít saját projekteket is. Minden érdekli, nem csak a grafika területei, és most mesél is nekünk karrierje alakulásáról. 

Múlt héten rendeztük meg először a Kreatív Gamer Tábort a Nemesys irodában. 

A tábor 10-14 éves gyerekeknek szólt, akik szeretnek játszani, és meg akarnak ismerkedni egy játékfejlesztő cég mindennapjaival. Persze a húzóerő a sok jófej Youtube hős volt, vendégünk volt ugyanis Paplovag, Sirius és Bturbo is. 

A fiatalok sokféle program közül választhattak: első nap jómagam tartottam egy kis fejlesztő szakkört, ahol először bemutattam a játékfejlesztés folyamatát, majd megismerkedtünk a CodeCombat és a programozás rejtelmeivel.

Én nagyon bírom a CodeCombat-ot, mert játékos, RPG környezetben tanít programozni, és mindig azonnal lehet látni, amit csináltunk. Így sok benne a pozitív visszacsatolás, nem beszélve arról, amikor sikerül minden gonosz ogréval elbánni egy pályán, a csodálatos kódunknak köszönhetően. Természetesen az egész nagyon le van egyszerűsítve és maga a program is rengeteg segítséget ad, ha tudjuk, hol kell utána nézni. Ráadásul ingyenesen használható, és magyarul is elérhető, úgyhogy tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom! 

Nekem nagyon jó élmény volt, mert szuper volt látni ahogy a srácok teljesen belemerülnek a munkába, kérdezgetik egymást, és együtt oldanak meg nehezebb pályákat. 

Miután meguntuk a CodeCombatot (és sokkal több pályát csináltunk meg, mint amire eredetileg számítottam), átnyargaltunk egy valódi játékfejlesztő szoftverre, a Construct 2-re. Ez nagyon egyszerű, ingyenes program, amiben jó sok előre legyártott egyszerű kis játéksablon megnyitható. Így a srácok ki tudták választani a számukra legszimpatikusabb játékot (autós, lövöldözős, flappy bird, platformer, stb.). Aztán pedig elkezdtük kicserélgetni a játékos karaktert, hátteret és játékelemeket: megtanultunk új asseteket integrálni és a régiek grafikáit lecserélni. Sok nagyon mókás játék született így, utólag már sajnálom, hogy nem csináltam róluk videót, de még lehet, hogy bepótolom! :) 

Aztán persze volt Overwatch orrvérzésig, ps4-ezés, kreatív Minecraft-olás, és még kincskeresés és focizás is az Orczy téren! 

Ha mindez nem lett volna elég, a gyerekek kipróbálhatták a HTC Vive-ot az InGame-ben. Szerintem ez egy nagyon nagy élmény, főleg hogyha valaki először próbálja - és természetesen a rengeteg játék közül most is mindenki megtalálta a kedvencét.

Úgyhogy szerintem jól telt ez az egy hét, és remélem az augusztusi turnus is hasonlóan jó élmény lesz nekünk is, és a gyerekeknek is! :) Ne felejtsétek, augusztus 21-25 jön a következő kör! 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi témába vágó írást is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről!