Mindent játékokról és fejlesztésről

Developer Pixie

Developer Pixie


Global Game Jam 2019

2019. január 29. - Developer Pixie

Az év legnagyobb game jam eseménye zajlott most a hétvégén, a Global Game Jam.

 

ggj.jpg

 

Persze nem hagytam ki, főleg mivel idén én is kacérkodom a havi egy játék kihívás gondolatával. Ennek a lényege, ahogy a neve is mutatja: hogy minden hónapban csináljanak a résztvevők egy játékot, lehet james, lehet akármilyen kis apró dolog, a lényeg, hogy csináljuk. 

Én most eléggé kiestem a saját fejlesztésekből, és ez már kezdett zavarni, úgyhogy idén igyekszem visszatérni az indie fejlesztéshez, és tákolni kis apró játékokat. Főleg két saját ötletre szeretnék fókuszálni, de rájöttem, hogy sokkal könnyebben állok neki ezeknek is, hogyha közben kapok egy kis game jam motiváció-löketet. Úgyhogy az egész havi egy játék nekem erről szólna, majd meglátjuk mi lesz belőle. 

De most akkor a Global jamről egy kicsit! 

Idén is a Nemesys Games adta az irodát az eseménynek, és a téma a következő volt: "What home means to you". Nem voltam túlságosan elragadtatva tőle, de ez is egy téma, és igazából teljesen mindegy is, hogy mit kapunk. A lényeg, hogy ötletet adjon az induláskor, és a játék alapját viszonylag hamar ki is találtuk.

 

unnamed_4.jpg

 

Most is, mint mindig, 48 óra állt rendelkezésre a csapatoknak, az idő múlását pedig nagyon kedvesen egy óriási TV-n folyamatosan vetítették. No pressure. A témát péntek este 7-kor hirdették ki, így vasárnap este 7 óra volt a feltöltés ideje is. A Global Game Jam honlapján egyébként minden játékot le lehet tölteni, ha valaki ki szeretné próbálni őket. A miénk itt érhető el. 

 

tv.jpg

 

A játékunk főszereplője egy szellem, aki nagyon jól elvolt hatalmas kastélyában, amíg be nem költözött két élő ember, és meg nem zavarta a nyugalmát. A játékos feladata az, hogy meggyőzze a két a lakót, hogy kívül tágasabb. Ehhez pedig igazi jó poltergeist módjára meg kell szállnunk különböző tárgyakat a szobákban, hogy azok majd jól a frászt hozzák az emberekre, akik mit sem sejtve betévednek egy-egy helyiségbe. 

 

menu.png

 

A végére a szokásos pánikhangulat ellenére sikerült befejeznünk a játékot, bár arra már nem nagyon volt időnk, hogy balanszoljunk. Szóval működik a játék, de elég nehéz végigcsinálni. Az alapmechanika az, hogy fel kell töltenünk az emberek "freak-mérőjét" ahhoz, hogy nyerjünk. Ha viszont meglátnak minket, akkor egyből veszítünk, és elölről kezdődik minden. 

 

screenshot_11_13.png

 

A miénken kívül egyetlen másik játékot kísértem figyelemmel, ahol két ház harcol egymással, és a lényeg, hogy minél több embert tömjenek magukba. Furán hangzik (amúgy az is), de fun volt vele játszani. Egészen sok csapat volt idén is, szerintem 5-6 játék készült el, ami egy átlag jamhez képest nagyon szép szám (Magyarországon legalábbis). 

 

unnamed_5.jpg

 

A játékok pénteken bemutatásra kerülnek az Ingame-ben, ahol ki is lehet majd próbálni őket. Ez is mindig jó móka szokott lenni, úgyhogy akit érdekel, jöjjön el, és nézegesse meg mit hoztunk össze egy hétvége alatt. 

Ha valaki kedvet kapott, tavasszal jöjjön el a következő Ludum Dare jamre, én biztos ott leszek :) 

 

Ha további játékfejlesztős hírekre vágytok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

 

 

 

Áldozatokat hoztunk - Ludum Dare 43 jam beszámoló

 

Most jól megtoltam a game jam vonatot, és hajráztam egyet megint a Ludum Dare keretein belül. 

 

https_2f_2fcdn_evbuc_com_2fimages_2f51361076_2f222764940982_2f1_2foriginal_1.jpg

 

Mint mindig, most is a Nemesys Games adta az irodát az eseményhez. Nagyon mókás volt, mert csak a mi csapatunk vonult ki a helyszínre, úgyhogy végig hárman toltuk az egész irodában. 

És meg kell mondanom, még sosem nevettem ennyit game jamen, mint most. Ami persze a szuper csapattársaimnak is köszönhető :D 

 

47577057_2115494845161113_1847835436299321344_n.jpg

 

A téma a következő volt: Sacrifices must be made.

Ez külön izgi így karácsony előtt, úgyhogy úgy döntöttünk, összevonjuk valami karácsonnyal kapcsolatos dologgal. Ez sikerült is, és megszületett a főhösünk: egy három részből álló hóember. Mindhárom része külön képességekkel bír, és minden pályát csak úgy tudunk megcsinálni, hogy két részt feláldozunk a háromból. Ez tök jól indult, csak baromira nem ez lett a végén :D

A végére semmi sem maradt a témából, és a játék teljesen átalakult. A cél az lett, hogy összeálljon a három rész egy egésszé, és újra teljes hóember lehessen. Nagyon cuki, mi? :)

Szóval elengedtük a témát, és az elején nagyon nagyravágyóan kitervelt 3 pályát is. Egyetlen egyet csináltunk meg, de azt legalább (valamennyire) kicsinosítottuk. Mai napig büszke vagyok az utolsó pillanatban bepakolt gyönyörű kékeszöld falakra, és a megölhetetlen legalsó hóember részre. Erről azóta sem beszélünk. 

 

47209140_2115494738494457_6476699099117649920_o.jpg

 

Szóval egyetlen pálya, de karácsonyi hangulat! Azóta megtudtam, hogy más csapatok is indultak, csak nem jöttek be az irodába. A gameplay linkeket alább találjátok :) 

 Build yourself!

 

Evil Ship 

 

Ez most kicsit visszafogottabb jam volt, de akit érdekel a fejlesztés, mindenképpen ajánlom, hogy jöjjön el lgközelebb., ami a Global Game Jam lesz. Ez a legnagyobb a jamek körében, úgyhogy tényleg érdemes megpróbálni! Ott aztán mindenkitől lehet segítséget kérni, és bármelyik csapathoz érdemes csatlakozni. 

Remélem találkozunk januárban! :) 

Ha további játékfejlesztős hírekre vágytok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

Túl hideg van odakint! - gamejam beszámoló

Most már veterán jammelőnek és majdhogynem gamejam függőnek tekintem magam. Rájöttem, hogy imádom ezeket az egy hétvégés eseményeket, mert mindig ki tudok próbálni valami újat, és mindig emlékeztet arra, hogy mennyire szeretek fejleszteni (amolyan kéz-bepiszkolós módon). 

 

 

download.png

 

 

Múlt hétvégén pedig a Gameloft szervezett egy céges jamet, ami mindig nagyon jó móka, és mivel már majdnem egy éve dolgozom a Gameloftnál producerként, így nyilván ott volt a helyem :)

Évente 2-3 szokott lenni, az elsőből sajnos csapat híján kimaradtam. Merthogy ezek nem a megszokott jamek, itt komoly előkészítési fázis előzi meg a fejlesztést (általában, bár amióta itt vagyok, folyamatosan alakítjuk a dolgokat aszerint, hogy mit szeretnének a résztvevők). 

 

unnamed_1_1.jpg

 

A folyamat során először csapatokat kell alkotni (általában 3 ember egy csapat, de 1-4 között okés a dolog), aztán szavazunk a témáról. Mindenki adhat három pontot, amit el lehet osztani 3 lehetséges téma között. Ez szerintem szuper ötlet, mert így a legtöbb csapat olyan témán tud dolgozni, ami amúgy legalább valamennyire érdekli, és van rá ötlete / tudása. Ezután kihirdetik a nyertes témát, majd minden csapat belekezdhet a munkába. Persze mint mindig, kaptunk fánkot és teljes ellátást :D 

 

46079494_555766551552194_7996255590684819456_n.jpg

 

Miután vége a fejlesztésnek, minden projektet kiküldenek egy másik stúdiónak (mindig másiknak), akik döntőbíraként különböző szempontok alapján pontozzák a játékokat. Az első három csapat kap egy kupát, és tárgyi ajándékokat (most éppen vouchert). Szóval van tétje a dolognak :) 

Ami most az én szempomtomból más volt, hogy én két személyes csapatban toltam. Ez nyilván kihívás volt, mert egyikünk sem igazán pro kódban, vagy grafikában, de mókásnak ígérkezett a dolog. És amúgy az is volt :) Ahhoz képest, hogy egy producer és egy monetizációs menedzser állt össze, egész jó kis játékot rittyentettünk, és azóta is büszke vagyok magunkra, de mindenki másra is, aki eljött és beleadott mindent.  

 

jamvictory.jpg

 

A téma a következő volt: "It's too cold outside". Mi nem igazán ezt szerettük volna, de rövid beszélgetés után megegyeztünk a játékmenetben: Újév van, és a játékos el akar menni partyzni. De persze épp nagyon hideg van odakint, éppen ezért nem igazán akar az utcán időt tölteni. Szóval a játékosnak minél több partyba kell eljutnia, anélkül, hogy a partik között halálra fagyna, vagy túl részeggé válna, esetleg elfogyna a pénze. Minden bulinak ára van: ezekből valamennyit fel kell áldozni. Innentől azonban csak a játékoson múlik, hogy hogyan oldja meg a helyzetet: iszik, beszél, esetleg táncolni kezd. Próbálkoztunk minél sokoldalúbb helyzeteket kitalálni egy-egy party szituációhoz, és közben mi is tök jól szórakoztunk, mert elég sok agymenés került bele a játékba :D Ráadásul gyakoroltam a vektor artot, és a Unity UI kicsit magasabb szintű használatát. 

 

45636085_555766558218860_6364785862135250944_n.jpg

 

A többi csapat is nagyon kreatív volt, volt aki egy egész survival game-et hozott össze harccal és resource managementtel. Azért bírom ezeket a céges jameket, mert itt lehet igazán látni, hogy egy profi csapat mennyire vadállat dolgokat tud összehozni mindössze 48 óra alatt (na, ezek nem mi voltunk :P). 

 

Akinek kedve támadt jammelni, ne feledjétek, hogy december 1-3 kerül megrendezésre a Ludum Dare! Gyertek el, legyünk minél többen :) 

 

Ha további játékfejlesztős hírekre vágytok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

 

 

 

 

 

 

Játékfejlesztő pályázat 2018: Game Development World Championship

Idén is folytatom a jó szokásomat, és ha belebotlok egy fejlesztői versenybe vagy pályázatba, akkor azt megosztom veletek. 

 

screenshot_2_3.png

 

Most a Game Development World Championship-re találtam rá, ami már biztos sokatoknak nem újdonság, hiszen ez egy évente megrendezett pályázat. 

A verseny külön indie játékfejlesztőknek szól (vagy diákoknak, vagy bárkinek aki nem nagy céges keretek között fejleszt). Ráadásul két külön kategóriában lehet nevezni: van PRO és HOBBY kategória - az első azoknak szól, akik majd ténylegesen meg is szeretnének jelenni a játékkal és árusítani akarják valamilyen formában, míg a hobby projektek nem jelennek meg aztán a játékpiacon. 

 

108_400x266.png

 

Szabályok

A pályázaton lehet használni bármilyen engine-t, amit jogosan megvásárolt a fejlesztő. Maga a nevezés január 31-től érvényes, és szeptember 30-ig tart - tehát még elég sok idő van arra, hogy beadjuk a projektjeinket ;) 

A pályaművek 3 alapelv szerint lesznek elbírálva: 

  • élvezhetőség: mennyire jó játszani a játékkal, és mennyire érthetőek a szabályai
  • játék egysége: mennyire áll össze a grafika és a gameplay, mennyire intuitív az irányítás, és jól fut-e a játék
  • újítás: mennyire tűnik ki a játék a többi közül, van-e benne bármilyen újítás, érdekesen használja-e újra a zsánerelemeket

Nagyon fontos, hogy a játéknak nem kell készen lennie, elég egy játszható demót küldeni. Továbbá a játéknak nem kötelező videójátéknak lenni, lehet akár társasjáték is, és bármennyi projektet be lehet küldeni. 

 

images_1.jpg

 

Nyeremények

Mindkét kategóriában az első három csapat kap díjazást. A díj legnagyobb része nem anyagi természetű: a csapat kap egy utazást Finnországba és Svédországba, hogy megismerje az ottani játékipart: meglátogathat stúdiókat és találkozhat nagy és okos emberekkel. Ezen kívül persze jár egy trófea és medál is, valamint még be nem jelentett díjakat is kínálnak a szervezők. 

 

Bővebb információ és nevezési lehetőség itt

Mindenkinek jó versenyzést kívánok! 

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi témába vágó írást is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

 

 

 

 

Global Game Jam 2018

Január utolsó hétvégéjén volt az idei Global Game Jam, az év legnagyobb és leghíresebb game jam eseménye. 

 

26171770_2199037186788423_5095980547622287215_o.jpg

 

Mint minden game jam-en, most is egy hétvége alatt kellett összeraknunk egy játékot. A Global Game Jam esetében ez 48 órás időtartamot takar - ami kevesebb, mint a Ludum Dare 72 órás időkerete. 

Pont ezért voltunk úgy most idén a csapatommal, hogy valami nagyon egyszerű dolgot csinálunk, amivel biztosan elkészülünk - végül egy endless runnert csináltunk, ami különösen mókás, mert tavaly is ebben a múfajban alkottunk. Idén azért jobban sikerült :) 

 

 win_screen_4.png

 

A téma a Transmission volt, amit sok oldalról meg lehetett fogni. Nem volt túl sok csapat, bár voltak akik jó nagy létszámmal alkottak - úgyhogy idén inkább a nagyobb csapatok voltak jellemzőek. Mi csak ketten voltunk - én raktam össze a játékot Constructban, Póni pedig rajzolt és hangokat keresett. Így álltunk össze, és egyáltalán nem bántam. 

 

001.jpg

 

Idén kifejezetten azt szerettem volna, hogy az egész jam egy örömzenélés legyen: semmi megalkuvás, semmi görcsölés. Pont emiatt kicsit el is engedtem a témát, és hagytam, hogy olyan játékot csináljunk, amihez éppen kedvünk van. A játékunk amúgy két kis tévéről szól, akik versenyt futnak egymással. A játékosoknak van egy "ulti' lehetőségük, amivel helyet cserélnek egymással, ez szolgálta a témát és a legfontosabb mechanikát a játékban. 

Sokat gondolkoztunk azon, hogy kompetitív vagy kooperatív játékot szeretnénk inkább csinálni, végül a verseny mellett döntöttünk - mert nagyon funnak bizonyult az ulti a játékban: egyszer tudunk minden három másodpercben helyet cserélni a másikkal, és ezzel bizony jól meg tudjuk szívatni őt (de mint kiderült, magunkat is). 

Borzasztóan elégedett voltam a végeredménnyel, úgyhogy még az is lehet, hogy további terveink lesznek vele ;) Addig is be kell érnetek azzal, hogy kipróbáljátok itt. 

Ha pedig a csodás csapatképünkre vagytok kíváncsiak... hát tessék: 

 

anitadavid.jpg

Igen, itt már az utolsókat rúgjuk... :P 

 

Szóval idén is remekül sikerült a jam, sok új arccal találkoztam, és most még a szokásosnál is jobban éreztem magam. Ritkán sikerül teljes flow-ban csaptnom egy jamen, de ez most az az alkalom volt, és egyáltalán nem sajnáltam a hétvégémet erre áldozni (annak ellenére, hogy mostanában az új munkahely, és egyéb teendők miatt nem sok időm és energiám marad).

Örültem neki, hogy alkottunk valamit, amivel még egy 11 éves kissrác is szívesen játszik, és külön öröm volt látni, hogy még bugos állapotában is mennyire élvezetes volt sokaknak. Ez igazán nagy szó egy jam projekttől, és remélem hogy tartani fogjuk ezt a tendenciát a későbbiekben is. But no pressure ;)

 

Úgyhogy ha kedvet kaptatok, gyertek ti is jammelni, de ha csak egy könnyed olvasmányra vágynátok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről! 

 

 

PlayIT, szuperség!

Idén is nagyszerű volt a PlayIT, rengeteg kedves ismerőssel találkoztam, és új emberekkel ismerkedtem meg, amiért minden évben hálás vagyok. 
img_20171118_114126.jpg
A tavalyi évhez képest kicsit lazábbra vettem most a látogatást, leginkább két programra voltam kíváncsi: az Overwatch versenyekre a HP standjánál, és a cosplay versenyre a nagyszínpadon. Persze azért fejlesztő lévén felmértem a VR felhozatalt is - bár most úgy éreztem, kevesebb magyar fejlesztőcsapat képviseltette magát. Persze ez nem reprezentatív felmérésen alapszik, idén én sem kerestem kifejezetten az indie csapatok standjait. 
img_20171118_113556.jpg
Viszont számomra most is kihagyhatatlan volt az art sarok, ahol csodálatos szobrok és képek vártak. Nagyon szeretem ezt a részét a PlayIT-nek, előjön belőlem a gyerek ilyenkor. Most is itt készítettem a legtöbb fotót :) 
img_20171118_114114.jpg
Az Overwatch versenyekből is sokat láttam, leginkább az 1v1-es játékokat kísértem figyelemmel, és újból rá kellett jönnöm, hogy imádom Moirát, az új karaktert :) Aztán, mielőtt a háziverseny elkezdődött volna, átpártoltam a cosplay versenyre.
img_20171118_135929.jpg
Tavaly sajnos nem volt időm végignézni, így idén előkelő helyen szerepelt a programlistámban. Borzasztó menő jelmezeket láttam, sok személyes kedvencem volt, de sajnos túl messze ültem, hogy fotózzak. A zsűri több nyertest is választott: volt egy-egy első helyezett (egyéni és páros felállásban), valamint minden zsűritag választott egy saját favoritot. A versenyen pénznyereményt osztottak szét, összesen százezer forintot vihettek haza a nyertesek. 
 
img_20171118_114935.jpg
Ezen kívül meglátogattuk a katonaság tankjait, néztünk VR játékokat és rengeteg kis kütyüt, láttunk cuki plüssöket és társasjátékos standokat. Persze végignéztük a legmenőbb számítógépek felhozatalát is, és nagyon sok lelkierő kellett ahhoz, hogy ne vegyek magamnak egy új gamer egeret. 
Az idő nem volt olyan kedves, mint tavaly, kifejezetten hideg volt, de ez sem szegte kedvét a látogatóknak. Idén is jól beburgereztünk a Zingnél, mert az ugye kihagyhatatlan PlayIT program. Úgyhogy nagyon jó kis bulit adott a PlayIT idén is, és igaz, hogy ez volt idén az utolsó, de jövőre is tuti elmegyek! :) 
Ti kint voltatok? Kinek mi volt a véleménye az idei felhozatalról? 
Ha tetszett az írás, olvasd el a többi hasonló bejegyzést is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

Game Development World Championship

Egy újabb pályázatot hoztam mára, bár itt azért igyekezni kell, ugyanis a leadási határidő szeptember 30. Ami azt jelenti, hogy van még egy bő hónap, hogy mindenki rendbe kapja szívének legkedvesebb projektjét, és szerencsét próbáljon vele! 

 

fcjdskfj.png

 

Szabályok

A pályázatra bárki beadhat játékot: indie-k, tanulók, profik. Két nagyobb csoportban zajlik majd a zsűrizés, külön értékelik a Pro és Hobby projekteket. Így tényleg mindenki részt vehet, még az is, aki szabadidejében rakott össze valamit. 

A verseny nagy része online zajlik, azonban akik bejutnak a végső körbe, azoknak lehetősége adódik meglátogatni Finnország és Svédország játékfejlesztő vállalatait (aminek a díját természetesen a szervezők állják).

Minden olyan játékkal lehet nevezni, ami nem lett kiadva 2017 előtt. Az érvényes pályázathoz rendelkezni kell egy játszható demóval, pár screenshottal, egy gameplay videóval és egy játék leírással.  

 

image_1.jpg

 

Díjazás

A díjazás kevésbé motiváló, de szerintem maga az utazás az, amiért igazán megéri. Azért a nyertesek egy pár dollárt is bezsebelhetnek: 

$500 - 1st prize
$200 - 2nd prize
$100 - 3rd prize
$50 - 4-10th places prize winners

Akik neveznek, azok ráadásként kapnak 50% kedvezményt az AppGameKit-re (nagyon lázba hozott...). 

A Pro és Hobby csoportok nyertesei plusz tárgynyereményeket is kapnak, nevezetesen egy Lenovo Ideacenter Y900 PC-t és egy Lenovo Yoga Tablet 3-at. 

 

nerd.jpg

 

Heti kiemeltek

Ami érdekes, hogy hetente választanak staff pick játékokat, amiket kiemelnek az oldalon. Érdemes végignézni őket, mielőtt valaki pályázik. Emiatt valószínűleg megéri szuperjó videókat és képeket csinálni, mert az online szavazás alatt azoknak nagyobb az esélye, akik plusz időt tettek a promó anyagokba.

Egyébként nem csak a zsűri, hanem a közönség is szavazhat, úgyhogy mindenkinek van esélye, hogy bekerüljön a végső körbe! 

 

Mindenkinek jó versenyzést kívánok! 

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi témába vágó írást is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

Második lengyel-magyar game jam

Most már szokásom, hogy minden cikket magyarázkodással kezdek, úgyhogy most kimarad a "jajj de későn tudtam csak megírni ezt az összefoglalót" rész. Vagy mégsem? :D
Szóval lezajlott az idei lengyel-magyar game jam. Tavaly tartottuk meg az elsőt, és mindkét alkalommal a Nemesys adott helyet a jamnek. 
screenshot_3_3.png
Ennek a jamnek az a különlegessége, hogy 20 magyar és 20 lengyel fejlesztő együtt dolgozik a játékokon. A téma most is, mint ahogy tavaly is, nagyon erősen kapcsolódott a jam tematikájához, idén a barátságról kellett játékokat csinálnunk, míg tavaly az 1956-os szabadságharc volt a téma.

Tovább

Construct 3 Game Jam - tapasztalatok

Hát mit mondjak, annyi game jam van mostanság, hogy nincs is időm megírni a beszámolót a régebbi jamekről! Nem gond, most végre billentyűhöz jutottam, úgyhogy gondoltam bemutatom, mit sikerült alkotni a Construct jamre, és mit tanultam belőle. 

 

beardy.gif

 

Ugye, két hét volt a játékok elkészítésére. Igen ám, de ez egy bűvös időintervallum: soknak tűnik, az ember halogatja az egészet, dizájnolgat. Aztán a második hét kezdetén már érezni a szorongást, hát azért nekikezdünk már mégis. Rájövünk, hogy amit kitaláltunk az

  • rettenetes
  • nem tudjuk megcsinálni
  • egy MMORPG. 

 

Hát, ez nálunk is kb. így nézett ki. Úgyhogy négy nappal a leadás előtt újradizájnoltuk az egészet, átgondoltuk - rengeteg veszekedés és orditozás közepette - hogy mi az, amit meg tudunk csinálni, van értelme foglalkozni vele, és kerek egész dolgot kaphatunk a végére. Így született meg a Beardy Adventures, aminek a veszekedés után már minden percét imádtam. Nagyon ritkán van olyan, hogy ennyire bele tudok mélyedni valamibe, hogy cseppet sem érzem munkának, és szinte pihenek, miközben dolgozom rajta. 

 

screenshot_2_1.png

 

Azért is különleges projekt, mert a pályatervet, a game design-t és a programozást is én csináltam, és először volt olyan, hogy ennyi minden az én felelősségem egy projekten. Ezen kívül bevállaltam még az effektek és a hangok összerakását, mert eléggé graphic heavy lett az ötlet, így Petinek minden idejére szüksége volt. Emellett, én nem is tudom, hogy csinálta, de körülbelül három óra leforgása alatt két zenét írt a játékhoz, így lett külön menü- és játékzenénk is. Szerintem nagyon menő. 

A játék elkészítéséhez a Construct 3-at használtuk, ami tényleg nagyon hasznos cucc, de nem tud sokkal többet, mint az előző változata. Kényelmesebb, gyorsabb, de kb. ennyi. Ráadásul évi 30.000 Ft-ért akarják vesztegetni (a kettest csak egyszer kell megvenni), amit kicsit azért soknak tartok, de persze ki tudja. 

Az egész jamre amúgy borzasztó király játékok születtek, úgy látom volt, aki tényleg kihasználta a két hetet... de mindegy is, én már annak is örülök, hogy kész lettünk! A határidő előtt 20 perccel persze kiderült, hogy nem regisztráltunk még az oldalra, ami a fenének se akarta elküldeni a regisztrációhoz szükséges visszaigazoló e-mailt, úgyhogy pánikba estünk ahogy kell, de végül felkerült a projekt. 

 

screenshot_3_2.png

 

Azt tapasztaltam, hogy bármennyire kevés az idő, érdemes elszöszölni egy kicsit az apróságokkal, legyen az egy particle effekt, vagy a hangok polisholása. Nagyon sokat hozzá tud adni az élményhez, és ebből látszik igazán, hogy az ember beleteszi az időt és energiát.

Legközelebb azért kisebbet álmodunk, és remélhetően több pályára marad majd időnk, de szerintem azért így is eléggé jót futottunk, és szuper büszke vagyok a Beardy Adventures-re! :)

Itt tudjátok kipróbálni, webes alkalmazásként, szóval még csak le sem kell tölteni ;)

 

 

 

Construct 3 game jam

 

Egy teljesen rendhagyó Game Jam zajlik. 

A Scirra stúdió, ami a Construct játékmotort készíti, jelenleg nagy átalakuláson megy át. Most nemrég jelent meg ugyanis a Construct 3, ami a motor legújabb változata. Éppen béta tesztelés alatt áll, ezért is döntöttek úgy, hogy meghirdetnek egy game jam-et, hogy minél többen kipróbálhassák ingyenesen az új verziót. A szoftvert még nem is lehet megvenni, úgyhogy tényleg igazi újdonságnak számít.

 

unnamed.png

 

Pár információ a Construct 3-ról

A Construct szerintem az egyik legjobb játékmotor kezdőknek. Egyszerű, mert nem kell scriptelni hozzá, hanem előre legyártott kódblokkokból tudjuk összerakni a játék logikáját. Ezen kívül, mivel 2D-s motor, és rengeteg jó videó és dokumentáció van hozzá, ideális alap a játékfejlesztés iránt érdeklődőknek. Már sokszor említettem, hogy nekem is a Construct biztosította az első lépéseket, és ebben csináltam meg az első saját játékomat is. 

Talán a legnagyobb változás a kettes rész óta, hogy most már browser alapú lett a motor. Elég kényelmes használni, a legtöbb funkció ugyan úgy érhető el, mint a kettesben, viszont könnyebb kezelni a fájlokat és egyből lehet menteni Dropboxra. Ez megkönnyíti a munkát, főleg az ilyen kis projektek esetében, mint egy jam. Később, ha már volt időm mindent kitapasztalni, lehet írok egy részletesebb beszámolót is. 

 

8ccfb0935193cfb17cdfa32bd5c3e3e7.jpg

 

A Game Jam-ről, röviden

Maga a jam 2 héten keresztül zajlik, most hétfőn kezdődött, és jövőhét végéig tart (május 15-28). Ezalatt a csapatoknak be kell fejezniük egy projektet. A téma pedig: a jó dolgok hármasával jönnek. Ezen kívül semmi megkötés nincs, az egyetlen lényeges dolog, hogy Construct 3-at kell használni az élkészítéséhez. A jam végén a Scirra kiválasztja a legjobb három csapatot, akik egy éven keresztül ingyen használhatják a Construct 3-at.

 

 

Természetesen, mint aktív Construct felhasználók, azonnal belevetettük magunkat a jamelésbe. Kitaláltunk egy kis point-and-click ötletet, aminek az első 1-3 pályáját szeretnénk megcsinálni, időnktől függően. Kíváncsi vagyok, mit tudunk kihozni a dologból, főleg azért, mert csak ketten csináljuk. Szerencsére a design már kész, és a prototípus is elég jól halad. A jövőhét az assetgyártás jegyében fog telni, szurkoljatok, hogy elkészüljünk vele! :) 

Majd mutatok in-progress képeket és videókat, remélem a kész játékot is meg tudom majd mutatni! Ha valakinek van kedve és egy kis ötlete, még bőven csatlakozhat. Hajrá mindenki! :)

 

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el hasonló írást is, és kövess a Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :) 

 

süti beállítások módosítása