Szóóóval, mindenki tudhatja már régóta, hogy hatalmas Uncharted rajongó vagyok. A négyes rész kicsit rosszul érintett - habár tök jó sztorit rittyentettek hozzá, mechanikailag nem voltam elájulva tőle. Aztán még jobban lehangolódtam, mikor megtudtam, hogy egy DLC-nek tervezett cuccot ki akarnak adni önálló játékként. 

Aztán pedig... mit tehettem volna? Egyszer csak akciós volt a PS store-ban! Ráadásul két nő a főszereplő! Nem is csak dísznek vannak, meglehetősen fiús mind a két csaj - habár megpróbálták az egészet indokolatlanul vagánykodósra venni. De hát még mindig inkább ez, mint a bikini-armor.

A játék folyamán (bár még nem értem a legvégére) nagyon hullámzó volt a kedélyállapotom. A legeleje baromi ütős, nagyon hatásosan mutatja be egy polgárháború által sújtott városrész mindennapjait. Szinte a bőrömön éreztem a feszültséget, ahogy megpróbáltam kikerülni a katonai ellenőrzőpontokat. 

Aztán sajnos szörnyen unalmassá és sekélyessé válik a történet, amint a két főszereplő összetalálkozik. Igaz, mind a kettőt ismerjük már korábbi részekből, és mégis, valahogy sikerült teljesen felszínesre csinálni a karakterüket - csak witty beszólogatások mennek a játék kb. feléig, karakterépítés címszó alatt. A sztori onnantól kezd beindulni, hogy megjelenik Sam Drake. Tetszik, hogy kicsit összehúzták a történetet az előző résszel, így van támaszpont és kapcsolódás a sorozat többi részével, annak ellenére, hogy más a főhős. Innentől a lányok személyiségét is megismerjük, és érzelmileg már lehet kapcsolódni hozzájuk - pl. megtudjuk, hogy Frazer apukája meghalt, és halálra előtt ugyan azt a kincset kereste, amire most a lánya is vadászik. 

Az egész játék eléggé rövid (itt bukik le, hogy DLC-nek készült). Egyrészről elismerően bólintottam, mikor beletették a token collectiont, amivel egy új játékrészt teremtettek a sorozatnak (össze lehet gyűjteni x darab tokent, amiért cserébe egy mechanikai segítséget kapunk a további kincskeresésekhez). Másrészről kicsit az volt az érzésem, hogy bele akartak tenni még egy órányi játékidőt, hogy legyen mit csinálnia a játékosnak. Később ugyan ezeket a helyszíneket újra felhasználják, szóval gyanúsan megúszósra sikerült a dolog.  

Ami a legnagyobb negatívuma a játéknak, az a harc mechanika. Valahogy minden résszel egyre rosszabbra csinálják (najó, a 3-as egész jó volt a visszadobható gránátokkal). Most már annyira casual lett, hogy szinte teljesen súlytalan: igazából halál mindegy, milyen fegyverrel lövünk, milyen pozíciót választunk, és úgy egyébként, hogy mit csinálunk. Az NPC társunk magától is gyilkolászik, szinte elég csak kivárni, amíg elintéz mindenkit. Ezen kívül csak kétfajta fegyver lehet nálunk: egyfajta pisztoly és egyfajta puska. Ha felveszünk egy újat, eldobjuk a régit. Nem nagyon van értelme fegyvert váltani amúgy, és az ammo gyűjtögetés is totál lényegtelen. 

Ami viszont a legnagyobb előnye, hogy a tájak gyönyörűek. Komolyan, szerintem ez a legszebb Uncharted helyszín, főleg a földalatti részeken. Tényleg olyan érzés, mintha olyan helyeken járnánk ahol 1000 éve senki. Az egész térnek van egy epikus érzete, amitől a saját kicsiségünk még érzékletesebbé válik. Az ügyességi része is egészen jól sikerült, de ez eddig is nagy előnye volt a sorozatnak. 

Összességében azt mondanám, hogy a Lost Legacy tökéletes szórakozás, de nem ajánlanám hard core játékosoknak. A történet végére még nagyon kíváncsi vagyok, főleg arra, hogy lesz-e természetfölötti ebben a részben, vagy elhagyják teljesen. Plusz, megjött a kedvem egy jó kis indiai nyaraláshoz :D

Ha tetszett az cikk, olvasd el a többi játékbemutatót is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :)

A Towerfall egy igazi indie játék, pixelgrafikával. A játék 2013-ban jelent meg, és egyetlen fejlesztő, Matt Thorson készítette (azt azért hozzátenném, hogy a grafika, a hang és a zene nem az ő munkája, így kicsit igazságtalannak érzem, hogy Matt Makes Games név alatt jött ki a játék).  A játék érdekessége, hogy maga az ötlet a 2012-es vancouveri game jam-en született, azóta pedig megjelent Playstation-re és PC-re is. 

A Towerfall egy archer arena játék, többféle játékmóddal. Játszhatunk singleplayerben, ha pedig másokkal játszanánk, választhatunk kompetitív vagy kooperatív játékmódok közül. Mindegyikben közös, hogy az egyetlen fegyverünk egy nyíl. 

A játékot partyjátéknak szánta a készítő, ami be is jött, mi is akkor játszottunk vele sokat, mikor éppen vendégünk volt. Nekem nagyon tetszett, hogy választani lehet kompetitív és kooperatív mód között (ha megvan a DLC is), így kedvünk és vendégünk vérmérséklete szerint gyepálhattuk egymást vagy a legyőzhetetlennek tűnő boss-okat. 

Mi legtöbbször megpróbáltuk segíteni egymást (bár ezzel néha több kárt okoztunk, mint hasznot), azonban azoknak sem kell lemondani a kooperatív módról, akik szeretik a versengést. A Towerfall esetében ugyanis a kooperatív játékmódban is nagyon sok lehetőség van arra, hogy a többi játékos orra alá borsot törjünk. Van ugyanis friendly fire, és mint minden jó indie játék esetében, az életek nagyon értékes jószágok. Könnyű meghalni, és könnyű megölni a társakat is - aztán később lehet esküdözni, hogy véletlen volt. Emelett a véges számú nyilvesszőkért folyó örökös harc, és az egymásra utaltság is érdekes pontjai a Towerfall kooperatív játékmódjának. 

A Towerfall-ban minden pálya egyetlen képernyő. Ebben minél több játékos próbál boldogulni, annál nehezebb lesz a koordináció, és így nehezebb is elkerülni a másikat. Mivel csak egyetlen íjat tud használni minden játékos, figyelni kell a nyilak számára. Érdekesség, hogy a kilőtt nyilakat össze lehet gyűjteni, ezért az, hogy melyik játékosnak mennyi kilőhető nyila van, változó. El lehet rabolni a társaink orra elől a kilőtt nyilakat, így megnehezítve a dolgát, ekkor azonban szaladnunk kell, mert ha egymásba ütközünk, a másik el tudja szippantani tőlünk a meglévő nyilaink felét. Ez segítség is lehet persze, ha valóban együtt akarunk nyerni, és nem csak szivatni a másikat... 

Kooperatív módban rengeteg, változatos ellenfél kerül be a pályára, amiket elég nehéz kiirtani. Megölésükre két mód is rendelkezésre áll: vagy lenyilazzuk őket, vagy a fejükre pottyanunk. Mindkettő megöli őket, viszont ha valami rosszul sül el, akkor nagyon könnyű meghalni. Hogyha pedig valamelyik játékos véleletlenül meghalna (ami elég gyakori esemény), akkor a többiek fel tudják támasztani. Ehhez azonban arra a pontra kell eljutni, ahol a hulla éppen fekszik - és ez legtöbbször egy szörnyektől hemzsegő sarok. 

A Towerfall remekül megérezte azt a pontot, ahol igazi kihívás a játék, de mindig újra akarja próbálni a játékos. Egyszer sem akartam feladni, még a legnehezebb boss-nál sem, amikor 40x próbálkoztunk újra. Minden halál megtanított valamit, amit az új alkalommal már ügyesebben, jobban tudtunk csinálni, és sosem volt az az érzésem, hogy lehetetlen a feladat. Éppen ezért, mikor végre sikerült megcsinálni a pályát, kisebb ünneplés vette kezdetét, mert a csapatmunka és a sok újrapróbálkozás után igazán azt éreztük, hogy jól teljesítettünk. Sajnos a kooperatív pályák száma véges, így viszonylag hamar a végükre lehet érni, még a sok újrapróbálkozással is. A kompetitív arena játékmód azonban mindig adott, így azzal lehet egy kis színt vinni a szürke mindennapokba. 

Ha tetszett az cikk, olvasd el a többi játékbemutatót is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

Sokszor előfordul, hogy otthon játszanánk valamit közösen, vagy esetleg jönnének át hozzánk, és kipróbálnánk valami három- vagy négyjátékos konzoljátékot. Ilyenkor általában vakarjuk a fejünket, mert nagyon kevés olyan játék van egyáltalán, amiben a local multiplayer működik, és értelme is van. 

A Lovers in a dangerous spacetime a neve ellenére egy jó játék. Mindenkinek van feladata, és a játékosok oszthatják be, hogy ki mit csináljon. Persze össze kell dolgozni hozzá, mert könnyű felügyelet nélkül hagyni egy-egy hajórészt, és ezért általában nagy árat kell fizetni. 

A játék alapja az, hogy egy felderítetlen területen utaznak a játékosok az űrben, ahol sok-sok szörnyet kell legyőzni (a szeretet ellenségeit!) és megmenteni a bezárt űrnyulakat, akik viszont szeretetükkel még gyógyítanak is a hajónkon. Mechanikájában a játék egy klasszikus 2D space shooter, tele mozgással és lövöldözéssel.

A játékosok egy kör alakú űrhajóban utaznak, amiben különböző részeket lehet irányítani. Valakinek működtetnie kell a motort és irányítani a hajót, mások ágyúkkal ritkítják az ellenséget, valaki pedig a pajzsot tudja mozgatni. Sokszor váltogatni kell a szerepeket, hogy mindig védve legyen a hajó összes oldala, ami kooperációt, és könnyű tájékozódást követel. Az utóbbival nekem néha meggyűlt a bajom, mivel a képernyőn a hajó elég apró, így a benne lévő dolgok is. Sokszor nehéz volt megtalálni, hol vagyok és merre tartok, mivel minden nagyon pici, részletes és színes, ami a gyors akciózás közben zavaró tud lenni. 

Viszont az ellenségek nagyon mókásak, és igazi kihívás megszabadulni tőlük. Minél több ketrecbe zárt nyuszit mentünk meg, annál több kristályt kapunk, amit felhasználhatunk arra, hogy javítgassuk és erősebbé tegyük a hajónkat. Az upgrade lehetőség szuperül működik, a különböző színű kristályok kombinációi más-más hatással ruházzák fel a hajó minden szerkezetét. Jól lehet logikázni velük, és ki lehet alakítani a legjobb szetteket (persze ez attól is függ, hogy melyik játékos mivel szeret a legjobban lenni, így néha vitaforrás is lehet).  

A szeretet szinte már parodisztikus túlhangsúlyozása nekem néha túlment a jóízlés határain (akkor is, ha érezhetően szándékos a dolog), de maga a téma viszont átjött belőle. A játékmenet bizalmat és kölcsönös függőséget követel a játékosoktól, ami csak akkor működik, hogyha mindenki lelkiismeretesen csinálja a dolgát. Nem úgy, mint más "coop" játékokban (pl. Lara Croft and the Temple of Osiris vagy Magicka), ahol ugyan együtt játszanak a játékosok, de nem egymással, mivel a játék sokszor arról szól, hogyan tudunk borsot törni a társaink orra alá, vagy elhappolni előlük a legtöbb kincset.

Viszont ez az egymásra utaltság sokszor kétélű fegyver is lehet, mert ha valaki elront valamit, az egész csapat bukik. Szörnyen frusztráló tud lenni, ha valaki a tizedik próbálkozás után sem tud átmenni egy tüskékkel teli helyen, és itt nem lehet addig mást csinálni, vagy egyedül elcsatangolni valahova. Általában ki kell várni, amíg össze nem jön a tökéletes együttműködés. Épp ezért nagy a felelősség is, mert elrontani valamit, és ezzel kivívni a többiek haragját... nos, erre nyilván nem vágyik senki. Ennek ellenére azért nem egy Monopoly ez a játék, nem szakít szét hosszú évnyi boldog kapcsolatokat, csak a másikra való odafigyelés kell hozzá és sok-sok türelem. 

Ha a pályán való barangolás izgalma esetleg nem lenne elég, a játékban komoly bossfight-ok vannak. Az külön tetszett, hogy a bossok létező csillagképek formájában jönnek, és természetesen csak hosszú-hosszú csapatmunka árán lehet csak legyőzni őket. Minél többen vagyunk a hajóban, annál könnyebb a dolgunk (legalábbis a védelem-támadás terén), viszont könnyű hibázni és a bossok bizony nagyot ütnek. 

A mechanikában sok érdekes megoldást alkalmaztak. Ha kiszabadítunk x számú bezárt nyuszit, kinyílik a teleport, és át tudunk menni a következő pályára. Ez azonban nem kötelező, dönthetünk úgy is, hogy maradunk és megkeressük a többi nyuszit, ezzel kimaxolva az upgrade lehetőségeket. Általában ez nagy kockázat, mert a pálya tele van ellenséggel, a hajó élete ezáltal folyamatosan fogy... úgyhogy sokszor azon kaptuk magunkat, hogy a maximalisták és a biztonságra törekvők komoly vitákba keveredtek. Szerintem ez jó, mert jelzi, hogy tényleg van értelme ennek a döntésnek, mert mindkét opciónak van jó és rossz oldala. Úgyhogy a játéknak sikerült a sima space shooter mechanikába rengeteg jó és érdekes dolgot belecsempészni, ami a sokszor túlhajszolt szeretet téma ellenére is fogyaszthatóvá és élvezhetővé tette a játékot. 

És most lássuk a pontokat! 

Nemrég érkezett hozzánk a Nemesys Games-be egy PlayStation VR headset, amiről már biztos sokan tudtok, hiszen szétposztoltam vele a Facebook oldalamat (lelkes vagyok, na). 

Most viszont szeretnék róla bővebben is írni, mert egyrészt be szeretném mutatni, mi is az a VR, másrészt kicsit technikai jellegű leírást szeretnék adni a PS VR-ről. Mivel az egész virtual reality technológia nagyon új, kevés információ terjeng arról, hogy melyiket kinek érdemes megvennie. Természetesen ez a bemutató sem lesz teljes körű, ha valaki gondolkodik rajta hogy beszerez egy ilyen szuper kütyüt, mindenképp ajánlom hogy előtte menjen ki PlayIt-re (vagy jöjjön be hozzánk :P), hogy ki tudja próbálni valójában miről is van szó. 

Szóval PS VR. Én amúgy is PlayStation párti vagyok, nekünk otthon is az van, mert hogy Last of Us, meg Uncharted. Úgyhogy nagyon örültem, mikor megérkezett hozzánk a VR felszerelés, és alig vártam, hogy végre kipróbáljuk. Még aznap nekiültünk Beával, ugyanis az alap VR headsethez lehet kérni játékdemo kollekciót is, ami lehetővé teszi hogy rögtön ki tudjunk próbálni jó pár játékot. A kollekció úgy van összeválogatva, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót: van horror játék, lövöldözős, víz alatt úszkálós, stb. 

A VR maga pedig arról szól, hogy belehelyezze a játékost a játéktérbe, ezzel még teljesebbé téve az élményt. Ugyanis amíg csak a játékképernyőn van a játékkörnyezet, mindig 2 dimenziós marad az élmény. A VR-ben azonban a játékos körbe tud forogni, teljesen bele tud helyezkedni a karakterébe, ami jelentősen növeli az immerziót (bevonódást, beleélést).

Egyelőre játékok terén ez egy kísérleti terep, hiszen teljesen más szabályok vonatkoznak a VR világra, mint a hagyományos játékokra. Sok mindent nem lehet még megoldani (pl. a játékos karakter szabad mozgatását anélkül, hogy a játékos ne lenne rosszul tőle), de sok mindenben viszont iszonyatos szabadságot ad. Egyre több remek játék kerül ki a piacra, és azzal, hogy egyre elérhetőbbé válnak a VR eszközök, több ember tudja őket kipróbálni, ami szerintem szuper dolog.

Ezért is örülök nagyon a PS VR-nek, mert sokan játszanak PlayStation-ön, és a headset könnyen beüzemelhető, ha már a konzol maga megvan otthon. Azt gondolom, hogy ez egy nagy lépés afelé, hogy sokak számára elérhető legyen a technológia, bár az még mindig probléma, hogy viszonylag kevés játék közül lehet választani. Persze mi azon vagyunk, hogy ez megváltozzon :) 

És most kicsit a technikai részletekről. A PS VR 5,7 colos OLED kijelzője 1080p-s felbontást tud produkálni, ami alapjáraton nem kifejezetten erős, de ezt ellensúlyozza a headset kialakítása. Maga az eszköz szuperkönnyű a versenytársaihoz képest, és kifejezetten kényelmes. Kevés olyan headsettel találkoztam eddig, amit egyből úgy fel tudtam venni, hogy nem kellett 40 percet igazgatni ahhoz, hogy lássak is valamit.A színek elég szépek, és a headset tracking-je is jól megoldott a PS alap kamerájával is (habár lehet kapni direkt erre a célra készült kamerát is).

Az eszköz használata nagyon felhasználóbarát, könnyű és egyértelmű az üzembe helyezés és a használat is. Mi a kézhezvétel után tíz perccel már játszottunk is, úgyhogy komolyan mondom hogy bárki össze tudja rakni :) 

A headsetet lehet használni PS kontrollerrel is, ami szintén nagyon megkönnyíti a használatát, azonban hozzá kell tenni, hogy a teljes VR nyújtotta szabadsághoz az egy kontrolleres játékmód szerintem kevés. Viszont két Move kontrollerrel már remekül lehet játszani, ugyanis ez lehetővé teszi hogy a két kéz egymástól függetlenül, szabadon mozogjon, ami sok játék esetében szinte alapkövetelmény (pl. lövöldözős játékok). 

A PS VR tehát egy remek kis kütyü, én már most imádom. További előnye, hogy rengeteg nagy stúdió jelentette be rá a játékmegjelenését, többek között már most elérhető az Until Down VR kiadása, a Rush of Blood, illetve a DriveClub, ha valakit inkább az autóversenyzés villanyoz fel. Ezen kívül várható a Crytek új VR játéka, a The Journey, ami szintén ígéretes (amúgy dinoszauruszos) játéknak tűnik, valamint már most elérhető a The Deep mélytengeri kalandozás is.

Hamarosan pedig jön a Halloween, ami azt jelenti, hogy a horror szerelmesei nagyon elégedettek lesznek. Én például szeretem a horror játékokat, de kifejezetten azokat, amik nem csak a megijesztésre mennek (mint pl. a Rush of Blood), hanem kicsit mélyebb történetük van. Ilyennek tűnik a Here they Lie is, amit jövőhéten kis is próbálok a Queens of Game többi királynőjével :)

Úgyhogy ha szeretnétek ijedezni, akkor tartsatok velünk a jövőheti stream alkalmával, illetve ha tetszett a cikk, gyertek és nézzétek meg a Facebook oldalamat is! :)