Eléggé imádom a horror műfajt, bár tudni kell rólam, hogy voltak már olyan játékok, amiket kikapcsoltam, és azóta sem vettem elő, annyira kiütöttek. A Resident Evil szériát ebből a szempontból nagyon bírom, mert mindig pont annyi horrort csöpögtet, amennyit még elbír gyermeki lelkem. 

Nem vagyok a legnagyobb fanja a szériának, volt 1-2 rész amit kipróbáltam, vagy végigvittem, de sose gondoltam volna, hogy ennyire beszippant az új rész. 

Sztoriban azért elég gyengécske lett: a főszereplő Ethan, akinek a felesége egyszer csak eltűnt. Majd három évvel később kap egy emailt a nőtől, hogy "keress meg". Erre Ethan persze kocsiba pattan, megáll az amerikai mocsarak kellős közepén, és betőr egy elhagyatott házba. Minek is létezik a rendőrség, ugye?

Viszont nagyon élveztem felfedezni a pályákat, a Lovecrafttól már oly régóta kedvelt "horror mansion" trope itt is visszaköszön. Hamar rájövünk, hogy valami szörnyűség folyik a vidéki családi házban, viszont a szobákban megtaláljuk a család régi, hétköznapi életéhez tartozó tárgyakat is. Persze minderre rákerül egy nagy adag gore és undiság, amitől jóleső viszolygással léphetünk be minden ismeretlen szobába. 

Ellenségek

Az ellenségek maguk a családtagok, akik fogva tartják kedves, ártatlan feleségünket. Mindegyik egy "nevesített boss", azaz jó nehéz elbánni velük. Apa például szüntelen rója a ház folyosóit, és nyilván egy jó nagy megijedés után az ember alapból arcon lövi / szúrja / üti amilyen gyorsan csak tudja. Aztán persze hamar megbánja, mintha ennyire egyszerű lenne. A második boss maga Anya, aki teljesen más technikát használ arra, hogy szétessünk az undortól. Miután a nagytesót is elintéztük, végre kijutunk, és dönthetünk: a feleségünket vagy egy másik random csajt választunk, hogy magunkkal vigyük. A másiknak ott kell maradnia, egyértelmű. Kíváncsi vagyok, hogy komoly megfontolásból választotta-e bárki is a másik nőt, miután az egész sztori aköré van szőve, hogy mentsük meg a csajunkat. Viccből nyilván nekem is megfordult a fejemben, főleg mert a feleségünk egészen... idegesítő. Persze itt még nincs vége a játéknak. 

A pályának azon részeire, ahová már nem tudtak mit kitalálni, de akartak tenni egy kis akciót, fura fekete szörnyeket helyezttek (úgynevezett "Molded'). Ez az első alkalommal tökéletesen rám hozta a frászt, később azonban inkább megúszósnak éreztem. Nem kihívásként, hanem akadályként tekintettem rájuk, amik csupán lassítják a haladást. 

Mechanikák

Mivel mégiscsak egy horrorról beszélünk, nyilván szerves része a bújkálás, de általában a konfliktusokat azért erőszakkal kell rendezni. Ilyenkor iszonyat gore-ba csap át a játék, és sokszor teljesen komolyan vehetetlen (szinte már-már az Evil Dead jut eszébe az embernek). Pici spoilerként egyetlen dolgot emelnék ki: rögtön a játék első fél órájában a kedves feleségünk levágja a kezünket. Nyilván a játékos azonnal venné be a health potit, de ekkor a játék kiírja, hogy "erre most nincs szükséged". Le van vágva a kezem, öcsém! Azért ilyenkor csak kéne az a health?! Aztán hirtelen cutscene, és a kezünket éppen egy tűzőgéppel tűzögetik vissza. Ami után tökéletesen működik a játék végéig, és mi egészségesen kipattanunk a székből és megyünk szörnyeket gyalázni. Mondjuk tény, hogy mérgesebb lettem volna, hogyha hagyják elpazarolni azt a health packet. 

Ami át is visz a játék következő nagy mechanikai egységére, a craftingra. Én minden játékban imádom a craftingot, teljesen rá tudok csavarodni. Itt is ez történt, nagyon tetszett, hogy a limitált inventory mennyire aktuálissá teszi a kérdést, hogy a következő játékrészben mire lesz szükség, mit kell magamnál tartani. Nagyon tetszett az is, hogy a pályákon van értelme keresgetni, mert nem csak craftolható itemeket találni, hanem apró pénzérméket, amikből aztán később értékes dolgokat vásárolhatunk (madárkalitkákból). Ami ráerősít a craftingra, és picit segít nekünk az egyébként meglehetősen kevés resource felhalmozásában, az az úgynevezett "psychostimulant". Ez egy olyan anyag a játékban, ami egy rövid ideig segít nekünk megtalálni a pályán az elrejtett felszereléseket. 

Sajnos a játékban a puzzle részek eléggé visszafogottak. Kevés helyen vannak, és viszonylag egyszerű őket megoldani. Nem is nagyon van tétjük, hiszen a világ összes ideje rendelkezésre áll a megoldásukhoz. Az elején még féltem, hogyha sokat bénázok, akkor hátamba kapom Apát vagy Anyát, de ez sosem történt meg. A kicsit gondolkozósabb részeken kívül még jellemző a trial and error módszer (akkor jössz rá, hogy valami puzzle, miután kinyírt). 

Ami nekem kifejezetten furcsa volt, hogy néha találtunk videókat, amiket meg kellett nézni. Azt gondoltam, hogy jól ismert cutscene következik, de nem ez lett, hanem egy újabb játszható részt kaptam, mindig más karakterekkel. Ami furcsa volt, mert aztán jól megsozkott Ethan ugyan azokon a részeken küzdötte végig magát. Az interaktív videó kicsit kizökkentett (ludonarratív disszonancia, ugye), és fel is háborodtam az ismétléseken. 

Összefoglalás

Én megkaptam ettől a játéktól, amire vágytam. Pont annyira rettegtem, amennyire még kényelmesnek érzem, és imádom a blood/gore dolgokat, amiből itt épp nem volt hiány. Nagyon jól tematizált ellenségek voltak, akik meghatározták az egyes játékrészek témáját is, ami szintén nagyon bejött. A sztori lehetett volna azért kicsit jobban kidolgozott, de a hangulat nekem teljesen eladta az élményt. 

UI: azért éjszaka nem játszottam vele. 

Ha tetszett az cikk, olvasd el a többi játékbemutatót is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :)

Az Alienation az utóbbi idők egyik legjobb coop játékává nőtte ki magát a számomra. Minden megvan benne, ami kell: rövid pályák, gyorsan végighentelhető küldetések, menő karakter skillek és pont annyi coop elem, ami még nem teszi az egészet fáradságossá. Úgyhogy még egy review-t írtam róla, az első után kb. másfél évvel :D

Akkor kezdtem el játszani ezzel a játékkal, amikor "ingyen" megkaptuk a PS plusz előfizetéssel (amit már évek óta le akarok mondani, de mindig elfelejtek, és persze automatikusan vonják, így végül inkább kipróbálok minden játékot amit kapunk vele). Ami kifejezetten tetszett, hogy az elején szuper casual, de közben teljesen bele lehet feledkezni, és viszonylag hamar nehezedik, így taktikázni is kell benne egy idő után. 

Pros

Nagyon szuper választás, hogyha van még az embernek fél órája indulás előtt, amit aktívan szeretne tölteni, vagy csak akar egy rövid, feszültséglevezető alien gyilkolós sessiont munka után. Amire még kiváló: lefoglalni a vendégségbe érkező tiniket, főleg ha több kontroller áll rendelkezésre. 

Ami kifejezetten előnye a játéknak: a karaktereknek izgalmas ulti skilljei vannak, amiket jól lehet kombinálni, és egyes szörnyfajtákra alkalmazni. A játék maga egy élvezetes shooter, jól sikerült megragadni a zsánert, és tök jó a ritmusa a játéknak. A töltés nagy kedvencem: egy kis ritmusjátékot csináltak belőle - ha az ember pont időben eltalálja a gombot, akkor gyorsabb lesz a töltés. Ez nem tűnik nagy dolognak, de egy 50 ellenségből álló horda esetén már az a pár töredék másodperc nagyon sokat tud számítani - arról nem is beszélve, hogy mennyire király érzés, amikor sikerül időben töltenünk (amit nagyban megtámogat a remek sound design is).  

Amellett, hogy egy egyszerű, könnyen érthető, casual játékról van szó, a gear és skill rendszer kifejezetten kidolgozott. A fegyverek különbözősége értelmet ad annak, hogy tényleg cseréljük és fejlesszük őket, míg a felszedett cuccokból upgrade-elni tudunk. Ami nagyon tetszik az egész dologban, hogy a már nem használt, régi itemeket is újra lehet hasznosítani egy nagyon leegyszerűsített crafting rendszerben. Ha már nem kell valami, szét tudod szedni, amiért item partokat kapsz. Ezekből pedig újra tudod dobni egyes fegyvereid értékeit: pl. ha nem vagy megelégedve a fire rate-el, vagy a damage mértékével, meg tudod próbálni újradobni őket. Persze elvileg véletlen szerűen kapsz új értéket, szerintem kicsit meg van bundázva a rendszer, ugyanis túl sokszor dobtan az első vagy második alkalomra szinte maximum közeli értékeket. Jó érzés volt, úgyhogy nem panaszkodok :D

Cons

Annak ellenére, hogy maga a játék nagyon szép és színes, a képernyő borzasztóan zajos. Sok apró részlet van belezsúfolva, és nem kivehető sem az előtér-háttér különbség, sem a karakterek. Folyamatosan előfordul, hogy elveszítem a karakteremet a képernyőn, vagy azt hiszem, a másik játékos karakterét irányítom (pedig csak beszorultam valahova). Ez... idegesítő az esetek többségében. Minden szörny, tárgy, karakter a játékban fényes, így nehéz megkülönböztetni őket. 

Erre rájön az iszonyatos kamerakezelés, amitől sokszor fogalmam sincs, merre vagyok arccal. Ha befutok egy fal mögé, konkrétan nem látszik a karakterem. Sem a szörnyek, amik a fal mögött vannak. Ezen halálra szoktam bosszankodni magam, főleg amiatt, mert a játék tele van szűk helyekkel, ahol nem lehet másképp megoldani az előre haladást. Elgondolkodtam rajta, hogy ez vajon szándékos design döntés volt-e, vagy csak a véletlen hozta így, és őszintén remélem, hogy az utóbbi. 

Még egy gyengesége van a játéknak, és az pedig a történet. Na jó bevallom, már egy ideje fogalmam sincs, hogy mi a háttér sztori, de azt hiszem ez sok mindent elárul. A borzasztóan klisés alien invázió alaptörténet mellett az indokolatlanul hosszú rádióüzenetek biztosítanak minket arról, hogy halálra unjuk magunkat. De szerencsére a játék nem kényszerít rá, hogy ezeket végig is hallgassuk, mehetünk gyakni, amint felvettük a quest itemet. 

Konklúzió

Minden kis hibája ellenére nagyon megkedveltem ezt a játékot, főleg azért, mert kifejezetten jó coop élmény. Egyedül nem biztos, hogy játszanék vele, de ha csak egy rövid, aktív kikapcsolódásra vágyik az ember, tökéletes választás. Emellett nagyon hangulatos, szép grafikája van, a szörnyek változatosak és jól kigondoltak (egyszerre imádom és utálom a teleportálós szörnyet például, aminek a megjelenése meccsfordító tud lenni). Úgyhogy ajánlom a játékot, főleg hogyha valaki azon agyal, mit tudna játszani a barátjával / párjával / testvérével/ gyerekével. 

Ha tetszett az cikk, olvasd el a többi játékbemutatót is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :)

Szóóóval, mindenki tudhatja már régóta, hogy hatalmas Uncharted rajongó vagyok. A négyes rész kicsit rosszul érintett - habár tök jó sztorit rittyentettek hozzá, mechanikailag nem voltam elájulva tőle. Aztán még jobban lehangolódtam, mikor megtudtam, hogy egy DLC-nek tervezett cuccot ki akarnak adni önálló játékként. 

Aztán pedig... mit tehettem volna? Egyszer csak akciós volt a PS store-ban! Ráadásul két nő a főszereplő! Nem is csak dísznek vannak, meglehetősen fiús mind a két csaj - habár megpróbálták az egészet indokolatlanul vagánykodósra venni. De hát még mindig inkább ez, mint a bikini-armor.

A játék folyamán (bár még nem értem a legvégére) nagyon hullámzó volt a kedélyállapotom. A legeleje baromi ütős, nagyon hatásosan mutatja be egy polgárháború által sújtott városrész mindennapjait. Szinte a bőrömön éreztem a feszültséget, ahogy megpróbáltam kikerülni a katonai ellenőrzőpontokat. 

Aztán sajnos szörnyen unalmassá és sekélyessé válik a történet, amint a két főszereplő összetalálkozik. Igaz, mind a kettőt ismerjük már korábbi részekből, és mégis, valahogy sikerült teljesen felszínesre csinálni a karakterüket - csak witty beszólogatások mennek a játék kb. feléig, karakterépítés címszó alatt. A sztori onnantól kezd beindulni, hogy megjelenik Sam Drake. Tetszik, hogy kicsit összehúzták a történetet az előző résszel, így van támaszpont és kapcsolódás a sorozat többi részével, annak ellenére, hogy más a főhős. Innentől a lányok személyiségét is megismerjük, és érzelmileg már lehet kapcsolódni hozzájuk - pl. megtudjuk, hogy Frazer apukája meghalt, és halálra előtt ugyan azt a kincset kereste, amire most a lánya is vadászik. 

Az egész játék eléggé rövid (itt bukik le, hogy DLC-nek készült). Egyrészről elismerően bólintottam, mikor beletették a token collectiont, amivel egy új játékrészt teremtettek a sorozatnak (össze lehet gyűjteni x darab tokent, amiért cserébe egy mechanikai segítséget kapunk a további kincskeresésekhez). Másrészről kicsit az volt az érzésem, hogy bele akartak tenni még egy órányi játékidőt, hogy legyen mit csinálnia a játékosnak. Később ugyan ezeket a helyszíneket újra felhasználják, szóval gyanúsan megúszósra sikerült a dolog.  

Ami a legnagyobb negatívuma a játéknak, az a harc mechanika. Valahogy minden résszel egyre rosszabbra csinálják (najó, a 3-as egész jó volt a visszadobható gránátokkal). Most már annyira casual lett, hogy szinte teljesen súlytalan: igazából halál mindegy, milyen fegyverrel lövünk, milyen pozíciót választunk, és úgy egyébként, hogy mit csinálunk. Az NPC társunk magától is gyilkolászik, szinte elég csak kivárni, amíg elintéz mindenkit. Ezen kívül csak kétfajta fegyver lehet nálunk: egyfajta pisztoly és egyfajta puska. Ha felveszünk egy újat, eldobjuk a régit. Nem nagyon van értelme fegyvert váltani amúgy, és az ammo gyűjtögetés is totál lényegtelen. 

Ami viszont a legnagyobb előnye, hogy a tájak gyönyörűek. Komolyan, szerintem ez a legszebb Uncharted helyszín, főleg a földalatti részeken. Tényleg olyan érzés, mintha olyan helyeken járnánk ahol 1000 éve senki. Az egész térnek van egy epikus érzete, amitől a saját kicsiségünk még érzékletesebbé válik. Az ügyességi része is egészen jól sikerült, de ez eddig is nagy előnye volt a sorozatnak. 

Összességében azt mondanám, hogy a Lost Legacy tökéletes szórakozás, de nem ajánlanám hard core játékosoknak. A történet végére még nagyon kíváncsi vagyok, főleg arra, hogy lesz-e természetfölötti ebben a részben, vagy elhagyják teljesen. Plusz, megjött a kedvem egy jó kis indiai nyaraláshoz :D

Ha tetszett az cikk, olvasd el a többi játékbemutatót is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :)

Sokszor előfordul, hogy otthon játszanánk valamit közösen, vagy esetleg jönnének át hozzánk, és kipróbálnánk valami három- vagy négyjátékos konzoljátékot. Ilyenkor általában vakarjuk a fejünket, mert nagyon kevés olyan játék van egyáltalán, amiben a local multiplayer működik, és értelme is van. 

A Lovers in a dangerous spacetime a neve ellenére egy jó játék. Mindenkinek van feladata, és a játékosok oszthatják be, hogy ki mit csináljon. Persze össze kell dolgozni hozzá, mert könnyű felügyelet nélkül hagyni egy-egy hajórészt, és ezért általában nagy árat kell fizetni. 

A játék alapja az, hogy egy felderítetlen területen utaznak a játékosok az űrben, ahol sok-sok szörnyet kell legyőzni (a szeretet ellenségeit!) és megmenteni a bezárt űrnyulakat, akik viszont szeretetükkel még gyógyítanak is a hajónkon. Mechanikájában a játék egy klasszikus 2D space shooter, tele mozgással és lövöldözéssel.

A játékosok egy kör alakú űrhajóban utaznak, amiben különböző részeket lehet irányítani. Valakinek működtetnie kell a motort és irányítani a hajót, mások ágyúkkal ritkítják az ellenséget, valaki pedig a pajzsot tudja mozgatni. Sokszor váltogatni kell a szerepeket, hogy mindig védve legyen a hajó összes oldala, ami kooperációt, és könnyű tájékozódást követel. Az utóbbival nekem néha meggyűlt a bajom, mivel a képernyőn a hajó elég apró, így a benne lévő dolgok is. Sokszor nehéz volt megtalálni, hol vagyok és merre tartok, mivel minden nagyon pici, részletes és színes, ami a gyors akciózás közben zavaró tud lenni. 

Viszont az ellenségek nagyon mókásak, és igazi kihívás megszabadulni tőlük. Minél több ketrecbe zárt nyuszit mentünk meg, annál több kristályt kapunk, amit felhasználhatunk arra, hogy javítgassuk és erősebbé tegyük a hajónkat. Az upgrade lehetőség szuperül működik, a különböző színű kristályok kombinációi más-más hatással ruházzák fel a hajó minden szerkezetét. Jól lehet logikázni velük, és ki lehet alakítani a legjobb szetteket (persze ez attól is függ, hogy melyik játékos mivel szeret a legjobban lenni, így néha vitaforrás is lehet).  

A szeretet szinte már parodisztikus túlhangsúlyozása nekem néha túlment a jóízlés határain (akkor is, ha érezhetően szándékos a dolog), de maga a téma viszont átjött belőle. A játékmenet bizalmat és kölcsönös függőséget követel a játékosoktól, ami csak akkor működik, hogyha mindenki lelkiismeretesen csinálja a dolgát. Nem úgy, mint más "coop" játékokban (pl. Lara Croft and the Temple of Osiris vagy Magicka), ahol ugyan együtt játszanak a játékosok, de nem egymással, mivel a játék sokszor arról szól, hogyan tudunk borsot törni a társaink orra alá, vagy elhappolni előlük a legtöbb kincset.

Viszont ez az egymásra utaltság sokszor kétélű fegyver is lehet, mert ha valaki elront valamit, az egész csapat bukik. Szörnyen frusztráló tud lenni, ha valaki a tizedik próbálkozás után sem tud átmenni egy tüskékkel teli helyen, és itt nem lehet addig mást csinálni, vagy egyedül elcsatangolni valahova. Általában ki kell várni, amíg össze nem jön a tökéletes együttműködés. Épp ezért nagy a felelősség is, mert elrontani valamit, és ezzel kivívni a többiek haragját... nos, erre nyilván nem vágyik senki. Ennek ellenére azért nem egy Monopoly ez a játék, nem szakít szét hosszú évnyi boldog kapcsolatokat, csak a másikra való odafigyelés kell hozzá és sok-sok türelem. 

Ha a pályán való barangolás izgalma esetleg nem lenne elég, a játékban komoly bossfight-ok vannak. Az külön tetszett, hogy a bossok létező csillagképek formájában jönnek, és természetesen csak hosszú-hosszú csapatmunka árán lehet csak legyőzni őket. Minél többen vagyunk a hajóban, annál könnyebb a dolgunk (legalábbis a védelem-támadás terén), viszont könnyű hibázni és a bossok bizony nagyot ütnek. 

A mechanikában sok érdekes megoldást alkalmaztak. Ha kiszabadítunk x számú bezárt nyuszit, kinyílik a teleport, és át tudunk menni a következő pályára. Ez azonban nem kötelező, dönthetünk úgy is, hogy maradunk és megkeressük a többi nyuszit, ezzel kimaxolva az upgrade lehetőségeket. Általában ez nagy kockázat, mert a pálya tele van ellenséggel, a hajó élete ezáltal folyamatosan fogy... úgyhogy sokszor azon kaptuk magunkat, hogy a maximalisták és a biztonságra törekvők komoly vitákba keveredtek. Szerintem ez jó, mert jelzi, hogy tényleg van értelme ennek a döntésnek, mert mindkét opciónak van jó és rossz oldala. Úgyhogy a játéknak sikerült a sima space shooter mechanikába rengeteg jó és érdekes dolgot belecsempészni, ami a sokszor túlhajszolt szeretet téma ellenére is fogyaszthatóvá és élvezhetővé tette a játékot. 

És most lássuk a pontokat!