Mindent játékokról és fejlesztésről

Developer Pixie

Developer Pixie


2019 az én szememmel

2020. január 07. - Developer Pixie

Ez a poszt leginkább magamnak szól, hogy összefoglaljam, miről is szólt nekem a 2019-es év. 

Szóval íme pár mozaikdarabka az életemből :) 

 

2019.jpg

 

Nem is tudom, hogy csináltam, de bekerültem a 2019-es TedX beszélők közé. Bár látom magamon, hogy úgy félek, mintha baltával üdöznének, de mégis megcsináltam!

Alább megnézhető a csodás videó, amiben arról beszélek, mennyire nehéz introvertálként érvényesülni a nagyvilágban: 

 

 

Ezután rögtön jött a lehetőség, hogy a Ridikül-ben beszélhessek a legjobb játékkirálynőkkel játékokról és fejlesztésről, ami hatalmas megtiszteltetés, és egyben izgalmas feladat volt.

 

57123466_2296267933765283_1994846488894636032_o_1.jpg

 

Aztán kaptam egy felhívást, hogy az M2 KiberMa című műsorában meséljek arról, hogyan lettem játékfejlesztő. És persze arról, hogy mekkora gémer vagyok, és hogyan fér ez össze azzal, amit csinálok. 

 

 

Azóta nagyon jó viszonyban lettünk a KiberMa-s srácokkal, hiszen másik két adásban is benne voltam az évben, de ezekről később! 

 

Addig is, benne voltam a HVG különkiadásában, mint inspiráló nő!

 

67847866_704691266659721_4522911879097483264_n.jpg

 

Kint voltam a Szigeten a legjobb barátaimmal, és RÁADÁSUL, még a TedX Sziget színpadon is beszéltem (Noise is not enough!): 

68594565_2717842934917187_5987815908255465472_n.jpg

 

69053649_2615946868415332_1702890116944494592_o.jpg

 

Beszélgettünk a MannaFm-en a játékok jó hatásairól, ami a szívemnek igen kedves téma. 

 

71689150_738721693256678_8098213359763062784_o.jpg

 

Aztán egy régi barátom, Sári felkért, hogy beszéljek a Károlin arról, hogy milyen is játékfejlesztésben dolgozni, és mennyire sokrétű ez a szakma. 

75341177_10206506384656523_6174678055424884736_o.jpg

 

Ez sokat jelentett nekem, nem csak azért, mert a hallgatók csillogó szemmel figyeltek, hanem azért is, mert egy régi barátság éledt újra, és remélem, hogy sok embert sikerült inspirálni ezzel a rövid előadással. 

És most jöjjön vissza a várva várt KiberMa, mert az év végén két adásban is lehetőségem volt beszélni velük. 

Az egyikben bemutattuk a Gameloft stúdiót: 

 

 A másikban pedig egy game jam-et kísérhettek végig.

A Gameloft jamek külön helyet foglalnak el a szívemben, úgyhogy szerintem ez az adás lesz a legkedvesebb nekem 2019-ből:

 

 

Saját sikereim között tartom számon, hogy lett egy fantasztikus jam csapatom, akikkel az évben háromszor sikerült első helyet összehoznunk a Gameloft Jam keretein belül! Ezúttal is köszönöm a srácoknak, remek csapat alakult össze, és iszonyatosan szeretek velük dolgozni! :) 

Ha szeretnétek megnézni a játékokat, akkor látogassátok meg a Facebook oldalam

Seagate Backup Plus kicsomagolás

Az új kütyü mindig csodálatos hír, úgyhogy most is kitörő örömmel fogadtuk a Seagate-től kapott Backup Plus külső, hordozható tárhelyet. 

Bejjával neki is látunk hamarosan a nyúzásának, addig is itt egy videó a kicsomagolásról: 

 

Ha tetszett a videó, nézd meg a többi hasonló cikket is, illetve kukkantsd meg Facebook oldalamat, ahol további érdekes posztok várnak! 

süti beállítások módosítása