Mindent játékokról és fejlesztésről

Developer Pixie

Developer Pixie

Mit adtak nekem a videojátékok?

2016. október 04. - Developer Pixie

Tegnap volt Bányai Fanni előadása a problémás játékhasználatról, ami amellett, hogy nagyon érdekes volt, arra sarkallt, hogy megosszam, mit adtak nekem a videójátékok.

play.jpg

Tény, hogy játékfejlesztő révén kicsit elfogult vagyok a játékokkal kapcsolatban, de azt gondolom, hogy a pozitívumokat nem lehet eléggé sokszor hangoztatni (ahogy a könyvek esetében sem). Mivel szociológus (is) vagyok, érzékeny téma számomra az, hogy egyes médiumok hogyan hatnak az emberekre, és azt gondolom, hogy a játék lehet egy nagyon jó terep arra, hogy megtanuljunk különböző készségeket, de leginkább az empátiát mások iránt, és a kudarc újraértelmezését.

Pont ezért fáj minden alkalommal, amikor azt hallom, hogy a videojátékok a gyerekeket agresszívvá, antiszociálissá, lustává vagy koncentrációhiányossá teszik. Egyrészt azt gondolom, hogy ez az új technológiáktól való félelem csupán, de valahol legbelül azt érzem, hogy ez egy könnyebbik út, hiszen ha egyből megbélyegzünk valamit, nem kell megérteni miért is jó ez a gyerekeknek, hogyan változott meg a világ és az általános önkifejezés módja - mert hogy megváltozott.

kids-playing-video-games-793x544.jpg

Éppen emiatt döntöttem úgy, hogy összeszedek egy listát arról, hogy a 20 éves játékos pályafutásom alatt mi mindent köszönhetek a videojáékoknak.

A családom mindig nagyon nyitott volt az új dolgokra, így viszonylag korán lett számítógépünk, és sokféle játékot ki tudtam próbálni. Játszottam puzzle játékokkal, platform - és edukációs játékokkal (a kedvencem a tarzanos volt, mert volt benne színező és zenekészítő is). Emiatt pontosan tudom, hogy mekkora csoda tud lenni egy játék, már csak azért is, mert lefoglal egy gyereket akár órákon keresztül.

Vannak olyan pozitívumai a játékoknak, ami globálisan mindenkire hatnak - ezekről több tanulmány is készült, és Fanni is említette őket. Saját szavaimmal ezek valahogy így néznek ki:

A játék
1. tele van kihívásokkal, amiket a játékosnak meg kell oldania (elhatározás, hogy márpedig megcsinálok valamit, még akkor is ha nehéz)
2. különböző készségeket és képességeket fejleszt
3. biztosítja a "flow-érzést", ezzel a fejlődés pozitív élménnyé válik
4. segíti a szem-kéz koordinációt
5. szociális készségeket és alkalmazkodást igényel (multiplayer esetében különösen)
6. megtanít arra, hogy a kudarc után fel kell állni és újra kell próbálkozni

082713-video-game-art_xmvlmz.jpg

A játék egy olyan biztonságos terep, ahol bárki fejlesztheti azokat a képességeit, amikben kevésbé jeleskedik, segíti a stresszoldást - csak megfelelő játékot kell hozzá választani. Talán itt van a legfontosabb kérdés: milyen játékot játszunk? Természetesen a játékokra is igaz az, ami minden másra a világon: lehet arra használni hogy fejlődjünk, és lehet túlhasználni, amikor a játék már kontraproduktívvá válik. Mindenkinek megvan az oka, amiért játszik, így azt gondolom, hogy a játék a globális igazságok mellett egy nagyon személyes élmény is lehet.

Én például azért szeretem a játékokat, mert jó érzés megoldani egy nehéznek tűnő problémát (az angol szó erre a "rewarding" - nem tudom kitaláltak-e erre már valami magyar kifejezést). Büszkeséggel tölt el, hogyha meg tudok oldani egy kifejezetten nehéz feladatot, függetlenül attól mi az (lehet az egy lövöldözés az Uncharted-ban, vagy egy match-the-three játék nehezebb pályája egyaránt).
Nagyon jónak lenni valamiben hihetetlen önbizalmat tud adni, főleg akkor, hogyha tudod, hogy mennyit dolgoztál azért, hogy jó legyél benne. Mivel a játékkészítők sok fejtörés árán biztosítják, hogy meglegyen a learning-curve, és minden pálya csak kicsit legyen nehezebb, mint az előző, a játékosnak folyamatosan biztosított a jól megérdemelt siker öröme, és a folyamatos fejlődés érzése. Azt gondolom, hogy valami ilyesmit kellene éreznünk a mindennapi életünk során is - bátran beleállni minden kihívásba, és lépésről lépésre fejlődni, amíg el nem érjük azt, amit szeretnénk.

Kicsit kézzel foghatóbb dolgot is szeretnék említeni, ami a saját jellemfejlődésemet illeti.Például egyértelműen ki tudom jelenteni, hogy a térképolvasást a WoW miatt tanultam meg.

maxresdefault.jpg

Egészen sokáig híresen rosszul tájékozódtam, mert sosem volt igazi motivációm rá, hogy megértsem a térképeket. Szegény anyukám heroikus küzdelme ellenére még tiniként is sokszor teljesen tanácstalanul álltam a térkép előtt. Aztán egyszer csak előttem volt egy quest amit nagyon meg akartam csinálni, és már belefáradtam az ide-oda rohangálásba, így megnéztem hol lehet megcsinálni. Aztán már minden ment magától, és a sok-sok ork legyilkolása után (Go Alliance!) mégcsak nem is lettem agresszív tömeggyilkos.

Szóval azt gondolom, mindenkinek más oka van arra, hogy játsszon, és mindenki másban fog fejlődni. Nekem nagyon sokat segítettek a játékok, főleg abban, hogy elfogadjam a kudarcot az életemben - hiszen ki tudja? Lehet csak még egyszer kell nekifutnom a pályának és meg fogom tudni csinálni. Azt gondolom, hogy ez egy kimondhatatlanul fontos dolog a valós életben is, hiszen minden sikeres ember mögött eszméletlen mennyiségű kudarc van, csak ők sosem álltak meg és mondták azt, hogy nem tudják megcsinálni.

Biztos vagyok benne, hogy sok kedves és vicces történet kószál odakint arról, hogy ki mit tanult a játékokból. Ne habozzatok megosztani a személyes élményeiteket! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://developerpixie.blog.hu/api/trackback/id/tr7911766937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2016.10.05. 16:29:58

:: Mivel a játékkészítők sok fejtörés árán biztosítják, hogy meglegyen a learning-curve, és minden pálya csak kicsit legyen nehezebb, mint az előző

Pont ez az egyik oka annak, hogy leszoktam a játékokról. Túl könnyűek a valósághoz képest.

Paprikajancsi007 2016.10.05. 16:57:14

@Translator +X+: Dark Souls szeria kell neked ugy erzem.:D

Lük 2016.10.05. 17:20:52

Bámennyire hülyén hangzik én gyerekkoromban a tériszonyt győztem le játékokkal, egészen konkrétan olyan játékokkal amik értelem szerűen magaslatokon játszodtak/megadták a lehetőséget, hogy lenézzek onnan. Érdekes volt a felismerés, hogy elmúlt ez a félelmem.

LúzerMan 2016.10.05. 17:27:51

A videójátékok valószínűleg ugyanolyan fontosak az idősebb korosztálynak, csak erről kevés szó esik.
Stimulálja az agyat, kihívás elé állítja a játékost, szellemileg és fizikailag is erőfeszítést kell tenni, javítja a reflexeket. Az már csak hab a tortán, hogy csapatban játszva újabb kapcsolat a caaláddal.
Sajnos a nyugdíjas korosztály idegenkedik ettől, pedig sok előnyét élvezi, ha belevág. Meg kell tanítani ezt a korosztályt nyitni. (És mi magunknak is elraktározni ezt a tapaaztalatot, hogyha megérjük, képesek legyünk a megújulásra.)
Pixie, köszi, hogy felvetetted a témát!

Parallax 2016.10.05. 17:41:33

Kár, hogy kicsit tudománytalan a cikk és nem mélyül el eléggé, mert nagyon is fontos erről beszélni. A videojátékokat kritizáló, demagóg cikkekel tele van a sajtó, minden egyes vérengzésnél, lövöldözésnél előrántják, mint mumust, bűnbakot, mintha egy labilis ember elmeállapotáról a ps tehetne és nem az elsődleges és másodlagos szocializáció...
Szóval köszönöm, még több ilyen cikk kellene, még jobban kifejtve, hogy eljusson az emberekhez: a videojáték, mint akármilyen más készségfejlesztő foglalkozás nagyon is hasznos egy fiatal fejlődésében, természetesen az aranyközépúton haladva.

Zephyrous 2016.10.05. 17:42:18

Pl: www.seaheroquest.com/hu
Nem is beszélve sok készségfejlesztő és tanulást segítő játékról.
Az a baj, hogy sokan alapból elzárkóznak ezektől.

Dr. Muerte 2016.10.05. 18:05:02

Én például az angol nyelv alapjait tanultam meg gyerekkoromban, elsősorban a szókincsemet fejlesztette. Imádtam a stratégiai játékokat es bizony ki kellett szótárazni a menüpontokat ha játszani akartam.

Hari Seldon 2 2016.10.05. 18:26:13

Egyet tudok érteni abban a szerzővel, hogy bizonyos játékok hasznosak is lehetnek. Nekem például (nem dicsekvésként) nagyon jó a tájékozódási képességem.
Szerintem a doom 1 miatt. - Meg kell jegyezni a teljes pályát, és azt is, hogy ha kifogytál a lőszerből, még visszamehetsz az első termebe, az ajtó mellé. Ott hagytam egy tár lőszert a géppuskához. Csak addig tudni kell, hogy melyik uton menjél, ahol kevesebb szörny-izét kell lelőni, hogy spórolj a megmaradt lőszerrel... :-))))

Developer Pixie 2016.10.05. 19:10:25

@Lük: Szerintem ez egy tök jó történet, és pont emiatt gondolom azt, hogy a játékokban biztonságos környezetben nézhetünk szembe akár nagyon személyes problémákkal is. Köszönöm, hogy megosztottad! :)

Developer Pixie 2016.10.05. 19:11:20

@Dr. Muerte: Igazad van, ezt simán bele kellett volna írnom a cikkbe! Én is a Sims közben tanultam meg az alap angol szavak nagy részét :D

Developer Pixie 2016.10.05. 19:13:48

@Parallax: Ezt a cikket nem tudományos cikknek szántam :) de ha van rá érdeklődés, én már kicsit jobban belemélyültem a témába, szívesen írok róla akár komolyabban is. Ha addig is érdekel a téma, tudom ajánlani Bányai Fanni oldalát (pixelbenlelek.wordpress.com/) ő kifejezetten a problémás játékhasználatot kutatja, és persze ő is folyamatosan hangsúlyozza a játékok jó hatásait is.

furious ewok 2016.10.06. 09:04:42

Egyetértek a cikkel, a játékok sok pozitív élményt adnak, csak azt hiányolom, hogy egy szó sincsen a negatív hatásokról. Mint minden addiktív hatású dolognál (pl. alkohol), a játéknál is könnyű átesni a ló túloldalára, és ok, hogy sikerélményt ad egy küldetés legyalulása, de ha már csak azért játszol, hogy ez az élmény meglegyen, és hogy kompenzáld azt hogy a való életben sikertelen vagy, nincs munkád/pénzed/kapcsolatod stb. akkor már káros a dolog. Veszélyes ez, mert a játék könnyen hazudja azt, hogy jó vagy, és tényleg az is vagy az xy programban, de közben a való életbeni dolgok nem fognak maguktól megoldódni ha nem küzdesz értük. Mondom ezt úgy hogy lelkes gamer vagyok kölyökkorom óta, de mint mindenben, itt is tudni kell a mértéket, különben többet árt a dolog mint amennyit használ.

SJ Alyara 2016.10.06. 09:09:47

Az angoltudás nálam is MMO-zásból jött: nemcsak azért, mert érteni kell a küldetéseket, hanem mert ha játszani akar az ember, rá van kényszerítve, hogy külföldiekkel (is) kommunikáljon... Én máig állítom, hogy a középiskolai küszködés után ezért lett meg a nyelvvizsga/diploma. Meg mert annyira meghökkentettem a vizsgáztatót szóbelin a hobbi témában az "én egy kicsi tolvaj vagyok ^^" kijelentésemmel, hogy nem mert kérdezni többet :D

Másrészről nekem szociális készségek terén rengeteget segített a játék. Alapvetően zárkózott ember vagyok, nehezen beszélek - ingame akaratlanul belecsöppentem egy vezetői szerepbe. A szervezőkészséget, emberekkel való kommunikációt, amit ott tanultam, a mai napig használom, a munkám során is. :)

sophiataylor · http://transpowerfist.wordpress.com/ 2016.10.18. 21:49:30

No, nézzük, mit is adott…
Én még a C-6s es korbszakan szoktam rá a kockulásra, akkoriban nem voltak még ennyire összetett rendszerek. De azért a nyiladozó elmémmel egyre inkább a stratégiai- és szerepjátékok felé fordultam azon a platformon is. Így ez segített abban, hogy kiskamaszként igyekezzem átlátni mindig a teljes képet és megtalálni a fontos részleteket, illetve felfedezni az összefüggéseket.
Emellett, amikor egyre komolyabb (angol nyelvű) RPG-ket kezdtem el játszani, (pl. Champions és Death Knights of Krynn) az meglendítette a nyelvismeretemet. Ez később, amikor lecseréltem a kivénhedt C-64-et PC-re, csak még inkább fokozódott. Jöttek sorban az egyre komplexebb párbeszédeket és választásokat tartalmazó játékok, mint a Fallout 1-2, Planescape: Torment, Baldur’s Gate és Icewind Dale 1-2, SW KOTOR 1-2, Neverwinter Nights és sorolhatnám. Bátran állíthatom hogy a felsorolás elején lévő játékoknak köszönhetem, hogy az átlagnál sokkal könnyebben meglett a nyelvvizsgám.
2005-ben az én életembe is belépett a WoW, egy már akkor is egymást ismerő szerepjátékos csapat tagjaként. A raidelések megadták a komoly csapatélményt, illetve közelről meg lehetett tapasztalni a csoportdinamikát, beleértve a vonzó dolgokat és az árnyoldalakat is. Vanillában a guildem main healereként fontos középvezetői poszton irányítanom kellett a többi ispotályost, így a felelősségviselés is bejött a tapasztalatok közé.
Mivel IRL is gyógyító hivatást űzök, vágytam kicsit másra is, az addigi holy priestemmel átspeceltem shadowra, kipróbálva a jóindulatú mészárlást is, ami valljuk be, sokkal kevésbé stresszes a játékban, mint a többiek karaktereit életben tartani. (Ellenem játszanak a nyomorultak, és ezek a "szövetségeseim"' :D ) De emellett mégiscsak vonzott a felelősségteljes pozíció, így a Burning Crusade-ben a Horde-nak is elérhetővé vált paladinnal tankolni kezdtem. Be kell vallani, nagyon felemelő érzés volt legelöl állni Mt. Hyjal csatájában, nézni, ahogy rohannak felénk az élőholtak, és tudni, hogy én vagyok az, aki nem hagyja, hogy ráugorjanak a csapatra, mert én tudok AOE-tankolni.
A WoW-nak egy másik hatalmas érdeme az életemben, hogy adott egy olyan közeget, ahol ha még karakter bőrébe bújva is, de kifejezhettem a belső identitásomat, amit később, megerősödve, már a fizkai világban fel mertem vállalni.
Biztos van még egy csomó egyéb részlet is, ami kimaradt, de azt hiszem, kezdetnek ennyi is elég.
süti beállítások módosítása