Mindent játékokról és fejlesztésről

Developer Pixie

Developer Pixie


Első Skool Meetup

2018. január 30. - Developer Pixie

Most januárban nagy volt a pörgés, úgyhogy részletesen (és kisebb-nagyobb késéssel) számolok be az eseményekről.

Egyik hétvégén például részese lehettem az első Skool Meetup-nak, ami több szempontból is első volt: egyrészt most tartották meg először, másrészt pedig nekem irtó sokat jelentett, mert most vettem részt először előadóként egy meetup-on. 

 

skool-logo-slogan-2.jpg

 

A Skool egy olyan magyar szervezet, melynek célja, hogy növeljék a lányok technológiai affinitását, és ezáltal szélesítsék a nők bevonási és foglalkoztatási spektrumát - úgyhogy abszolút egybevág a profiljuk azzal, amit én szeretnék elérni a játékfejlesztés területén. 

Az egész arról szólt, hogy azoknak a lányoknak, akik már valamiféle technikai képzésben vettek részt, betekintést nyújtsunk azzal kapcsolatban, hogy miről is szólt ez az ipar. Nekem nagy személyes befolyásom volt az egészre, mert segítettem kiválasztani a résztvevőket, és aktívan részt vettem abban is, hogy merrefelé haladjon a beszélgetés. Szerencsére nagyon tehetséges partnereim voltak, Szegedi Péter és Tóth Lambert személyében. 

 

26805467_786055628264881_5372032351536698697_n.png

 

Péter egyébként a férjem (és itt találjátok az oldalát), és azért szerettem volna, hogy ő is részt vegyen ebben, mert nagyon lelkesen tud beszélni arról amit csinál (mert hogy mi játékfejlesztő család vagyunk), és ráadásul ő most azon kevesek táborát gyarapítja, akik otthon egyedül fejlesztenek, saját erejükből, minden területetet beleértve. Tehát ő rajzol, animál, kódol, és minden egyéb. Baromi nehéz dolog, én már csak tudom! (Helló, hörcsögös játék :D)

A másik beszélgető társunk Tóth Lambert volt, akinek saját szerepjáték világa van, amiben mindent ő talált ki, és több mint tíz éven keresztül nevelgette ezt a projektet. Azóta hibrid szerepjátékká nőtte ki magát, és több pályázaton részt vett, én pedig roppant büszke vagyok Lambertre, hogy ennyire tehetséges, és ilyen kitartóan üldözi az álmait. Azóta aktívan dolgozik a videójáték iparban is, de ez nem töri a lelkesedését a saját projektje terén sem. 

 

25158198_1779650188713752_2524010462390124894_n.jpg

 

Pont ezért szerettem volna, hogyha a Skool lányok velük találkoznak, mert ők igazán elhivatottak, kitartóak és baromi tehetségesek. Sok mindenről beszéltünk - az programot egyébként Fáy Eszter állította össze, és az eseményt is ő vezényelte.

A lányok betekintést nyerhettek abba, hogyan zajlik egy projekt, milyen lépéseken kell átmennie egy fejlesztői csapatnak. Mik a nehézségek, mire érdemes figyelni, és hogyan érdemes elkezdeni a tanulást, ha valaki erre a pályára szeretne majd lépni a későbbiekben. 

 

 

Szerencsére a lányok is nagyon aktívak voltak: mindenkinek volt ötlete azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes koncentrálni a fejlesztés alatt, hogyan lehet optimalizálni a folyamatokat. Sok fiatalt érdekelt az, hogy hogyan lehet játékfejlesztővé válni, milyen iskolát érdemes elvégezni, hogyan lehet kitanulni a szakmát. Ez megerősített engem is abban, hogy van értelme ennek a blognak, mert sokan érdeklődnek az alapok iránt. 

Nekem nagyon nagy erőt adott a sok lelkes, erős lány, akik eljöttek és kíváncsian, proaktívan részt vettek az egészben. Főleg azért, mert mindenki a szabadidejét áldozta erre, hiszen szombaton volt a meetup. Remélem lesz még ilyen alkalom, mert úgy érzem, sok mindenre nem jutott időnk, és bőven lenne még miről beszélni a témában :)

 

nene2.png 

 

Addig is hajrá csajok, és legyünk minél többen a játékfejlesztésben! Ha bárkinek bármi kérdése van, szívesen válaszolok, keressetek meg :) 

 

 Ha tetszett a beszámoló, olvasd el a többi témába vágó írást is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

Django Girls for the win!

Most hétvégén vettem részt életem első programozó workshopján, a Django Girls jóvoltából. Nagyon örültem, mikor bejutottam. Ez az érzés még mindig tart, mert rengeteget tanultam, szuper emberekkel ismerkedtem meg, és nagyon menő unikornisos tetkóm is lett. Bizony. 

 

23795839_10215341833887546_1890096245863538955_n.jpg

 

Tovább

PlayIT, szuperség!

Idén is nagyszerű volt a PlayIT, rengeteg kedves ismerőssel találkoztam, és új emberekkel ismerkedtem meg, amiért minden évben hálás vagyok. 
img_20171118_114126.jpg
A tavalyi évhez képest kicsit lazábbra vettem most a látogatást, leginkább két programra voltam kíváncsi: az Overwatch versenyekre a HP standjánál, és a cosplay versenyre a nagyszínpadon. Persze azért fejlesztő lévén felmértem a VR felhozatalt is - bár most úgy éreztem, kevesebb magyar fejlesztőcsapat képviseltette magát. Persze ez nem reprezentatív felmérésen alapszik, idén én sem kerestem kifejezetten az indie csapatok standjait. 
img_20171118_113556.jpg
Viszont számomra most is kihagyhatatlan volt az art sarok, ahol csodálatos szobrok és képek vártak. Nagyon szeretem ezt a részét a PlayIT-nek, előjön belőlem a gyerek ilyenkor. Most is itt készítettem a legtöbb fotót :) 
img_20171118_114114.jpg
Az Overwatch versenyekből is sokat láttam, leginkább az 1v1-es játékokat kísértem figyelemmel, és újból rá kellett jönnöm, hogy imádom Moirát, az új karaktert :) Aztán, mielőtt a háziverseny elkezdődött volna, átpártoltam a cosplay versenyre.
img_20171118_135929.jpg
Tavaly sajnos nem volt időm végignézni, így idén előkelő helyen szerepelt a programlistámban. Borzasztó menő jelmezeket láttam, sok személyes kedvencem volt, de sajnos túl messze ültem, hogy fotózzak. A zsűri több nyertest is választott: volt egy-egy első helyezett (egyéni és páros felállásban), valamint minden zsűritag választott egy saját favoritot. A versenyen pénznyereményt osztottak szét, összesen százezer forintot vihettek haza a nyertesek. 
 
img_20171118_114935.jpg
Ezen kívül meglátogattuk a katonaság tankjait, néztünk VR játékokat és rengeteg kis kütyüt, láttunk cuki plüssöket és társasjátékos standokat. Persze végignéztük a legmenőbb számítógépek felhozatalát is, és nagyon sok lelkierő kellett ahhoz, hogy ne vegyek magamnak egy új gamer egeret. 
Az idő nem volt olyan kedves, mint tavaly, kifejezetten hideg volt, de ez sem szegte kedvét a látogatóknak. Idén is jól beburgereztünk a Zingnél, mert az ugye kihagyhatatlan PlayIT program. Úgyhogy nagyon jó kis bulit adott a PlayIT idén is, és igaz, hogy ez volt idén az utolsó, de jövőre is tuti elmegyek! :) 
Ti kint voltatok? Kinek mi volt a véleménye az idei felhozatalról? 
Ha tetszett az írás, olvasd el a többi hasonló bejegyzést is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

Kreatív Gamer Tábor - egy igazán jó program nyárra!

Múlt héten rendeztük meg először a Kreatív Gamer Tábort a Nemesys irodában. 

 

18581925_459569247757008_1714597807612121844_n.jpg

 

A tábor 10-14 éves gyerekeknek szólt, akik szeretnek játszani, és meg akarnak ismerkedni egy játékfejlesztő cég mindennapjaival. Persze a húzóerő a sok jófej Youtube hős volt, vendégünk volt ugyanis Paplovag, Sirius és Bturbo is. 

 

20258168_501477260232873_4999914274233335651_n.jpgpapi.jpg

 

A fiatalok sokféle program közül választhattak: első nap jómagam tartottam egy kis fejlesztő szakkört, ahol először bemutattam a játékfejlesztés folyamatát, majd megismerkedtünk a CodeCombat és a programozás rejtelmeivel.

Én nagyon bírom a CodeCombat-ot, mert játékos, RPG környezetben tanít programozni, és mindig azonnal lehet látni, amit csináltunk. Így sok benne a pozitív visszacsatolás, nem beszélve arról, amikor sikerül minden gonosz ogréval elbánni egy pályán, a csodálatos kódunknak köszönhetően. Természetesen az egész nagyon le van egyszerűsítve és maga a program is rengeteg segítséget ad, ha tudjuk, hol kell utána nézni. Ráadásul ingyenesen használható, és magyarul is elérhető, úgyhogy tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom! 

 

maxresdefault_4.jpg

 

Nekem nagyon jó élmény volt, mert szuper volt látni ahogy a srácok teljesen belemerülnek a munkába, kérdezgetik egymást, és együtt oldanak meg nehezebb pályákat. 

Miután meguntuk a CodeCombatot (és sokkal több pályát csináltunk meg, mint amire eredetileg számítottam), átnyargaltunk egy valódi játékfejlesztő szoftverre, a Construct 2-re. Ez nagyon egyszerű, ingyenes program, amiben jó sok előre legyártott egyszerű kis játéksablon megnyitható. Így a srácok ki tudták választani a számukra legszimpatikusabb játékot (autós, lövöldözős, flappy bird, platformer, stb.). Aztán pedig elkezdtük kicserélgetni a játékos karaktert, hátteret és játékelemeket: megtanultunk új asseteket integrálni és a régiek grafikáit lecserélni. Sok nagyon mókás játék született így, utólag már sajnálom, hogy nem csináltam róluk videót, de még lehet, hogy bepótolom! :) 

20245330_500175813696351_5322292939799274900_n.jpg

 

Aztán persze volt Overwatch orrvérzésig, ps4-ezés, kreatív Minecraft-olás, és még kincskeresés és focizás is az Orczy téren! 

Ha mindez nem lett volna elég, a gyerekek kipróbálhatták a HTC Vive-ot az InGame-ben. Szerintem ez egy nagyon nagy élmény, főleg hogyha valaki először próbálja - és természetesen a rengeteg játék közül most is mindenki megtalálta a kedvencét.

 

20264720_502182556829010_3326775685044789666_n.jpg

 

Úgyhogy szerintem jól telt ez az egy hét, és remélem az augusztusi turnus is hasonlóan jó élmény lesz nekünk is, és a gyerekeknek is! :) Ne felejtsétek, augusztus 21-25 jön a következő kör! 

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi témába vágó írást is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

 

Microsoft indie fejlesztői pályázat

Úgy döntöttem, hogy nyitok egy olyan szekciót a blogon belül, ahol mindenféle játékfejlesztőknek meghirdetett pályázati- és megjelenési lehetőségeket mutatok be. 

Az első, ami pont mostanában jött velem szembe, a Microsoft indie fejlesztői pályázata, a Build.Dream.Play. 

 

8306-xbla-xbox-one.jpg

 

Szabályok

A pályázatra bárki adhat be játékot, összesen négy kategóriában. Helyileg sincs megkötés, bármelyik országból érkezhet a projekt, azonban 7-nél több fő nem dolgozhat rajta (és mindenkinek nagykorúnak kell lenni). A pályázatokat év végéig lehet beadni. 

 

15589727-77b1-4e84-82c5-e79b5c0bd2d6_edited.png

 

Kategóriák

Az első kategória, amit a legszívesebben látnak, az a felhő alapú játékok kategóriája. Itt akár 100.000 dollárnyi támogatást is lehet kapni, ami aztán jó sok pénz. Ezen kívül lehet beadni PC vagy konzol játékot, ami most már szinte hagyományosnak számít, ezeknél a kategóriáknál pedig 50.0000 illetve 25.0000 dollárnyi támogatást lehet bezsebelni. 

Az utolsó kategória a mixed reality játékoknak van fenntartva, nyilván azért, mert a Microsoft szeretne jó sok alkalmazást látni a saját Windows Mixed Reality-jén. 

 

4b0d7a82-08ea-4f97-b614-d08cd0fb41b7_edited.png

 

A regisztráció június 27-én kezdődött, és 2018 március 20-án lesz eredményhirdetés. 

 

c421a675-fecf-4448-9fd9-64b60e1d3ae1_edited.png

 

Mindenkinek jó versenyzést kívánok! 

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el a többi témába vágó írást is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

Második lengyel-magyar game jam

Most már szokásom, hogy minden cikket magyarázkodással kezdek, úgyhogy most kimarad a "jajj de későn tudtam csak megírni ezt az összefoglalót" rész. Vagy mégsem? :D
Szóval lezajlott az idei lengyel-magyar game jam. Tavaly tartottuk meg az elsőt, és mindkét alkalommal a Nemesys adott helyet a jamnek. 
screenshot_3_3.png
Ennek a jamnek az a különlegessége, hogy 20 magyar és 20 lengyel fejlesztő együtt dolgozik a játékokon. A téma most is, mint ahogy tavaly is, nagyon erősen kapcsolódott a jam tematikájához, idén a barátságról kellett játékokat csinálnunk, míg tavaly az 1956-os szabadságharc volt a téma.

Tovább

Construct 3 Game Jam - tapasztalatok

Hát mit mondjak, annyi game jam van mostanság, hogy nincs is időm megírni a beszámolót a régebbi jamekről! Nem gond, most végre billentyűhöz jutottam, úgyhogy gondoltam bemutatom, mit sikerült alkotni a Construct jamre, és mit tanultam belőle. 

 

beardy.gif

 

Ugye, két hét volt a játékok elkészítésére. Igen ám, de ez egy bűvös időintervallum: soknak tűnik, az ember halogatja az egészet, dizájnolgat. Aztán a második hét kezdetén már érezni a szorongást, hát azért nekikezdünk már mégis. Rájövünk, hogy amit kitaláltunk az

  • rettenetes
  • nem tudjuk megcsinálni
  • egy MMORPG. 

 

Hát, ez nálunk is kb. így nézett ki. Úgyhogy négy nappal a leadás előtt újradizájnoltuk az egészet, átgondoltuk - rengeteg veszekedés és orditozás közepette - hogy mi az, amit meg tudunk csinálni, van értelme foglalkozni vele, és kerek egész dolgot kaphatunk a végére. Így született meg a Beardy Adventures, aminek a veszekedés után már minden percét imádtam. Nagyon ritkán van olyan, hogy ennyire bele tudok mélyedni valamibe, hogy cseppet sem érzem munkának, és szinte pihenek, miközben dolgozom rajta. 

 

screenshot_2_1.png

 

Azért is különleges projekt, mert a pályatervet, a game design-t és a programozást is én csináltam, és először volt olyan, hogy ennyi minden az én felelősségem egy projekten. Ezen kívül bevállaltam még az effektek és a hangok összerakását, mert eléggé graphic heavy lett az ötlet, így Petinek minden idejére szüksége volt. Emellett, én nem is tudom, hogy csinálta, de körülbelül három óra leforgása alatt két zenét írt a játékhoz, így lett külön menü- és játékzenénk is. Szerintem nagyon menő. 

A játék elkészítéséhez a Construct 3-at használtuk, ami tényleg nagyon hasznos cucc, de nem tud sokkal többet, mint az előző változata. Kényelmesebb, gyorsabb, de kb. ennyi. Ráadásul évi 30.000 Ft-ért akarják vesztegetni (a kettest csak egyszer kell megvenni), amit kicsit azért soknak tartok, de persze ki tudja. 

Az egész jamre amúgy borzasztó király játékok születtek, úgy látom volt, aki tényleg kihasználta a két hetet... de mindegy is, én már annak is örülök, hogy kész lettünk! A határidő előtt 20 perccel persze kiderült, hogy nem regisztráltunk még az oldalra, ami a fenének se akarta elküldeni a regisztrációhoz szükséges visszaigazoló e-mailt, úgyhogy pánikba estünk ahogy kell, de végül felkerült a projekt. 

 

screenshot_3_2.png

 

Azt tapasztaltam, hogy bármennyire kevés az idő, érdemes elszöszölni egy kicsit az apróságokkal, legyen az egy particle effekt, vagy a hangok polisholása. Nagyon sokat hozzá tud adni az élményhez, és ebből látszik igazán, hogy az ember beleteszi az időt és energiát.

Legközelebb azért kisebbet álmodunk, és remélhetően több pályára marad majd időnk, de szerintem azért így is eléggé jót futottunk, és szuper büszke vagyok a Beardy Adventures-re! :)

Itt tudjátok kipróbálni, webes alkalmazásként, szóval még csak le sem kell tölteni ;)

 

 

 

Construct 3 game jam

 

Egy teljesen rendhagyó Game Jam zajlik. 

A Scirra stúdió, ami a Construct játékmotort készíti, jelenleg nagy átalakuláson megy át. Most nemrég jelent meg ugyanis a Construct 3, ami a motor legújabb változata. Éppen béta tesztelés alatt áll, ezért is döntöttek úgy, hogy meghirdetnek egy game jam-et, hogy minél többen kipróbálhassák ingyenesen az új verziót. A szoftvert még nem is lehet megvenni, úgyhogy tényleg igazi újdonságnak számít.

 

unnamed.png

 

Pár információ a Construct 3-ról

A Construct szerintem az egyik legjobb játékmotor kezdőknek. Egyszerű, mert nem kell scriptelni hozzá, hanem előre legyártott kódblokkokból tudjuk összerakni a játék logikáját. Ezen kívül, mivel 2D-s motor, és rengeteg jó videó és dokumentáció van hozzá, ideális alap a játékfejlesztés iránt érdeklődőknek. Már sokszor említettem, hogy nekem is a Construct biztosította az első lépéseket, és ebben csináltam meg az első saját játékomat is. 

Talán a legnagyobb változás a kettes rész óta, hogy most már browser alapú lett a motor. Elég kényelmes használni, a legtöbb funkció ugyan úgy érhető el, mint a kettesben, viszont könnyebb kezelni a fájlokat és egyből lehet menteni Dropboxra. Ez megkönnyíti a munkát, főleg az ilyen kis projektek esetében, mint egy jam. Később, ha már volt időm mindent kitapasztalni, lehet írok egy részletesebb beszámolót is. 

 

8ccfb0935193cfb17cdfa32bd5c3e3e7.jpg

 

A Game Jam-ről, röviden

Maga a jam 2 héten keresztül zajlik, most hétfőn kezdődött, és jövőhét végéig tart (május 15-28). Ezalatt a csapatoknak be kell fejezniük egy projektet. A téma pedig: a jó dolgok hármasával jönnek. Ezen kívül semmi megkötés nincs, az egyetlen lényeges dolog, hogy Construct 3-at kell használni az élkészítéséhez. A jam végén a Scirra kiválasztja a legjobb három csapatot, akik egy éven keresztül ingyen használhatják a Construct 3-at.

 

 

Természetesen, mint aktív Construct felhasználók, azonnal belevetettük magunkat a jamelésbe. Kitaláltunk egy kis point-and-click ötletet, aminek az első 1-3 pályáját szeretnénk megcsinálni, időnktől függően. Kíváncsi vagyok, mit tudunk kihozni a dologból, főleg azért, mert csak ketten csináljuk. Szerencsére a design már kész, és a prototípus is elég jól halad. A jövőhét az assetgyártás jegyében fog telni, szurkoljatok, hogy elkészüljünk vele! :) 

Majd mutatok in-progress képeket és videókat, remélem a kész játékot is meg tudom majd mutatni! Ha valakinek van kedve és egy kis ötlete, még bőven csatlakozhat. Hajrá mindenki! :)

 

 

Ha tetszett a cikk, olvasd el hasonló írást is, és kövess a Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! :) 

 

Lányok Napja 2017

Idén is szerveztünk Lányok Napját a Nemesys irodában, annak ellenére, hogy most eléggé el vagyunk látva munkával. Számomra különösen fontos ez az esemény, hiszen mindennapjaimban tapasztalom, mennyire kevés nő dolgozik ezen a területen. Szeretnék minden lehetőséget megragadni arra, hogy bíztassam a lányokat, és megmutassam mennyire szuper a fejlesztés, és hogy igenis mindenkinek van helye benne. 

 

d0edc48166945065c5f368b48e675647.jpg

 

Pont emiatt nagyon örültem mikor láttam, hogy minden hely betelt a jelentkezésnél, és jó sok lány látogatott el hozzánk csütörtökön, hogy egy délelőttöt együtt töltsünk. Az esemény most is azzal kezdődött, hogy Szabi bemutatta a céget, illetve a játékainkat. Ezután én adtam elő arról, hogy hogyan épül fel egy játékfejlesztő projekt, illetve mi a dolga mindebben a designernek és producernek. Persze egy kis ízelítőt adtam abból is, hogyan tud valaki otthon fejleszteni, és hogy mennyi sok jó forrás akad az interneten, hogyha valaki tanulni szeretne. 

 

img_20170427_111525.jpg

 

Ezután egy kicsit részletesebb és terület-specifikusabb előadások következtek. Matyi előadott arról, hogy mi a munkája egy játékprogramozónak, Ádám pedig abba nyújtott betekintést, hogy miről szól 3D grafikusnak lenni. 

Miután a lányok már mindent megtudtak a fejlesztésről, gondoltuk megmutatjuk nekik a HTC Vive-ot, és a virtual reality-t. Ez a platform most minket is nagyon foglalkoztat, ráadásul még mindig elég nagy újdonságnak számít, így sokan voltak, akik most próbálták először. Azért is döntöttünk a VR-ezés mellett, mert megtudtuk, hogy a lányok benevezhetnek egy szelfi versenyre: aki a legjobb szelfit készíti lányok napján a jövendő munkahelyével (hihi), belépőt nyerhet a Strand Fesztiválra. Így még egy meglepetéssel kedveskedtünk a vendégeinknek: zöld háttér előtt tudták ellőni magukról a fotót, kedves Dávid kollégánk pedig bevágta a képeket a VR élményből ismert óriási bálna elé. Remélem a különleges szelfikkel sok belépőt nyertek a lányok :) 

 

img_20170427_113916.jpg

 

Az egész esemény fénypontja számomra az volt, hogy először tapasztaltam ennyire aktív érdeklődést a játékfejlesztés iránt. Már sok hasonló előadást tartottam, de ez volt az első alkalom, amikor ennyire lelkes volt a közönség. Ráadásul a megszokott félénkség sem volt annyira érezhető, sokan odajöttek kérdezni és beszélgetni, úgyhogy nagyon szuper volt a hangulat is. 

 

img_20170427_120507.jpg

 

Remélem mindenkinek legalább olyan jó élmény volt az idei Lányok Napja mint nekem, és sok résztvevő döntött úgy, hogy megpróbálja a fejlesztést! :) 

Ha bármi kérdés felmerül, hozzám nyugodtan fordulhattok, szívesen segítek amiben tudok. 

 

Ha tetszett az írás, olvasd el a többi hasonló bejegyzést is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

A CO-GAME program és az RPG Maker találkozása

Kedden látogatóink érkeztek a Nemesys irodába: eljött hozzánk néhány lelkes diák, hogy a játékfejlesztésről tanuljanak, a megszerzett tudást pedig egy Erasmus projekt keretein belül fogják felhasználni. 

dscf5718.JPG
Ez a hét nálunk most a tanulásról szólt, hiszen nemcsak Erasmus-on résztvevő diákok jöttek hozzánk, hanem a lányok napja is most csütörtökön volt, amiről részletesen itt olvashattok.

Tovább
süti beállítások módosítása