Mindent játékokról és fejlesztésről

Developer Pixie

Developer Pixie

PlayIT, szuperség!

2017. november 20. - Developer Pixie
Idén is nagyszerű volt a PlayIT, rengeteg kedves ismerőssel találkoztam, és új emberekkel ismerkedtem meg, amiért minden évben hálás vagyok. 
img_20171118_114126.jpg
A tavalyi évhez képest kicsit lazábbra vettem most a látogatást, leginkább két programra voltam kíváncsi: az Overwatch versenyekre a HP standjánál, és a cosplay versenyre a nagyszínpadon. Persze azért fejlesztő lévén felmértem a VR felhozatalt is - bár most úgy éreztem, kevesebb magyar fejlesztőcsapat képviseltette magát. Persze ez nem reprezentatív felmérésen alapszik, idén én sem kerestem kifejezetten az indie csapatok standjait. 
img_20171118_113556.jpg
Viszont számomra most is kihagyhatatlan volt az art sarok, ahol csodálatos szobrok és képek vártak. Nagyon szeretem ezt a részét a PlayIT-nek, előjön belőlem a gyerek ilyenkor. Most is itt készítettem a legtöbb fotót :) 
img_20171118_114114.jpg
Az Overwatch versenyekből is sokat láttam, leginkább az 1v1-es játékokat kísértem figyelemmel, és újból rá kellett jönnöm, hogy imádom Moirát, az új karaktert :) Aztán, mielőtt a háziverseny elkezdődött volna, átpártoltam a cosplay versenyre.
img_20171118_135929.jpg
Tavaly sajnos nem volt időm végignézni, így idén előkelő helyen szerepelt a programlistámban. Borzasztó menő jelmezeket láttam, sok személyes kedvencem volt, de sajnos túl messze ültem, hogy fotózzak. A zsűri több nyertest is választott: volt egy-egy első helyezett (egyéni és páros felállásban), valamint minden zsűritag választott egy saját favoritot. A versenyen pénznyereményt osztottak szét, összesen százezer forintot vihettek haza a nyertesek. 
 
img_20171118_114935.jpg
Ezen kívül meglátogattuk a katonaság tankjait, néztünk VR játékokat és rengeteg kis kütyüt, láttunk cuki plüssöket és társasjátékos standokat. Persze végignéztük a legmenőbb számítógépek felhozatalát is, és nagyon sok lelkierő kellett ahhoz, hogy ne vegyek magamnak egy új gamer egeret. 
Az idő nem volt olyan kedves, mint tavaly, kifejezetten hideg volt, de ez sem szegte kedvét a látogatóknak. Idén is jól beburgereztünk a Zingnél, mert az ugye kihagyhatatlan PlayIT program. Úgyhogy nagyon jó kis bulit adott a PlayIT idén is, és igaz, hogy ez volt idén az utolsó, de jövőre is tuti elmegyek! :) 
Ti kint voltatok? Kinek mi volt a véleménye az idei felhozatalról? 
Ha tetszett az írás, olvasd el a többi hasonló bejegyzést is, és keress fel Facebook-on, hogy ne maradj le semmiről! 

A bejegyzés trackback címe:

https://developerpixie.blog.hu/api/trackback/id/tr5213324887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása